Vágólapra másolva!
A címvédő magyar férfivízilabda-válogatott bejutott a montreali világbajnokság döntőjébe, miután az elődöntőben 7-6-ra legyőzte a görög együttest. A mérkőzés érdekessége, hogy Biros Péter egymaga hat gólt szerzett. A másik ágon a szerbek 5-4-re verték a horvátokat, így a fináléban Magyarország-Szerbia összecsapást rendeznek szombaton, magyar idő szerint 20.30-kor.

elődöntő:
Magyarország - Görögország 7-6 (2-1, 3-2, 1-1, 1-2)
a magyar góldobók:
Biros 6, Molnár 1

Nehéz, de legyőzhető, sőt legyőzendő ellenfél jutott a magyar férfivízilabda-válogatottnak a vb pólótornájának utolsó előtti állomásán. Nehéz, mert az utóbbi években egyre jobban fejlődő hellénekkel a 2003-as barcelonai világbajnokságon is meggyűlt a baja a Kemény Dénes igazgatta együttesnek, de például a legutóbbi meccsen, amelyet a múlt hónapban vívott a két gárda a Margitszigeten, a Világliga selejtezőjében, szintén csak egy góllal nyerték meg Kásásék.

Ugyanakkor az is tény, hogy a Montreal előtt egymás ellen játszott éppen félszáz összecsapásból csupán egyet veszített a magyar pólós legénység. És hát mivel az aranyéremért jött Kanadába is a csapat, nem állíthatták meg őket a görögök sem a dobogó tetejére vezető úton. Legalább is így gondolta a magyar tábor az elődöntős csata előtt.

Aztán a valóság nem is cáfolt rá az előzetes latolgatásra. Már az első magyar akció vezetést hozott: Biros Péter messziről metsző pontossággal lőtte ki a jobb felső sarkot (1-0). Egyenlítés után emberelőnyben ugyanő volt az ítélet-végrehajtó (2-1). Innentől viszont átmenetileg beállt a gólcsend, itt is, ott is hibáztak a játékosok.

A második negyedben is hosszasan "kímélték" egymás kapuját a csapatok, végül - ki más? - Biros pattintotta a labdát oda, ahova való. Mesterhármas! 3-2-nél aztán centerből csavarral Molnár Tamás is bejelentkezett (4-2), de - kis túlzással - csak azért, hogy megtörje Biros színtiszta sorozatát, amely egy nagyszerű megúszás végén a hatalmas lövőformáról árulkodó olimpiai bajnok negyedik találatával folytatódott (5-2). Egy görög válasz azért még belefért a hét percbe (5-3).

A harmadik játékrész több mint fele az elhibázott lehetőségekről szólt, mígnem - kitalálható - a megúszó Biros ötödször (!) is megzörgette a görög hálót (6-3). Hogy azért ne legyen minden sima, a rivális is gólra váltotta sokadik emberelőnyét (6-4).

A meccs zárószakasza kényszerűen Szécsi-bravúrok jegyében zajlott a magyar támadások döcögőssé válása, rossz lövések, kiejtett labdák miatt, végül azért a kapust is mattolták (6-5), de a tarthatatlan és a csapatot szinte egyedül vivő Biros hatodszor is eredményes volt (7-5). Fél perccel a vége előtt egy újabb fórból még közelebb zárkóztak a görögök (7-6), de a vereséget már nem kerülhették el. Magyarország vb-döntős!

A másik elődöntőben:
Szerbia-Montenegró - Horvátország 5-4

az 5-8. helyért:
Spanyolország - Olaszország 7-4 (0-2, 1-0, 3-1, 3-1)
Románia - Oroszország 11-7 (2-1, 4-2, 2-2, 3-2)

a 9. helyért:
Németország - Ausztrália 11-5 (2-1, 4-0, 2-0, 3-4)

a 11. helyért:
Egyesült Államok - Kuba 10-6 (2-0, 4-2, 2-0, 2-4)

Ez azt jelenti, hogy magyar-szerb ütközet lesz a szombati vb-döntőben, kezdés hazai idő szerint 20.30 órakor.