Vágólapra másolva!
Alig egy hétig pihenhetett-ünnepelhetett a Montrealban július végén világbajnoki címet szerzett magyar női vízilabda-válogatott, amely bő egyhetes felkészülést, vagy inkább ráhangolódást követően csütörtöktől vasárnapig már a Világliga oroszországi csúcstornáján, az úgynevezett Szuperfináléban igyekszik minél jobban helyt állni.

A feladat a vb-arany birtokában különösen nemes, egyszersmind fogós is, hiszen a Kirisiben zajló tornán további hét kiváló csapat vesz részt, igaz, a riválisok is eseménydús hónapok, hasonlóképpen megterhelő sorozatok - Világliga- és világbajnoki selejtezők, majd vb - után érkeztek az orosz városba az esztendő utolsó nagy erőpróbájára. A két négyes csoportra osztott mezőny tagjai előbb saját kvartettjükben vívnak körmérkőzéseket, majd az így kialakult sorrend alapján vasárnap a csoportelsők játszanak az aranyéremért, a 2. helyezettek a bronzért, a harmadikak az 5., a csoportnegyedikek pedig a 7. pozíció eldöntéséért.

A FINA, a nemzetközi szövetség által idén másodjára kiírt Vl-sorozat mostani szuperdöntője a szakmai presztízsen túl anyagilag sem jelentéktelen haszonnal kecsegtető esemény, hiszen a győztes 50 ezer USA-dollárt kap, a másodiknak 40 ezer dukál, a harmadik hely 30, a negyedik 20, az ötödik 15 ezret ér, míg a 6-8. helyen zárókat egyformán 10 ezer dollár illeti meg.

A tavaly a döntőben a házigazda amerikaiaktól büntetőkkel elszenvedett vereség nyomán másodikként végzett magyar válogatott a B betűjelű négyesbe került Kanada, Olaszország és Görögország társaságában, míg az A csoportot a Vl-címvédő Egyesült Államok, a házigazda Oroszország, továbbá Ausztrália és Hollandia alkotja.

Faragó Tamás szövetségi kapitány indulás előtt elmondta: természetesen tisztában vannak vele, mit várnak el tőlük idehaza, ugyanakkor azt is tudják, hogy a Világliga Szuperdöntőjében is a magyar pólót képviselik. "Reális megközelítésben azt mondom, hogy célunk a legjobb négy közé jutás" - fogalmazott a szakvezető. Aki azonban, a lányokhoz hasonlóan, a lelke mélyén bizonyára még előbbre, a döntőbe várja a csapatot, ahol aztán már bármi lehet... Például attól is függően, hogy az ellenfelek mennyire engedtek ki, vagy cserélődtek ki kisebb-nagyobb mértékben éppen az elmúlt bő félévi program jelentette rendkívüli sorozatterhelés, az óhatatlanul jelentkező fáradtság miatt.

A magyar válogatottban nincs változás, mind a 13 friss világbajnok elutazott Kirisibe, a pluszt két további, a Faragó-gárdában korábban már számításba vett játékos, Győri Eszter és Bódi Anett jelenti. A Vl-szuperdöntő magyar szereplői: Horváth Patrícia, Serfőző Krisztina - kapusok; Benkő Tímea, Bódi Anett, Brávik Fruzsina, Drávucz Rita, Győri Eszter, Kisteleki Dóra, Pelle Anikó, Stieber Mercedes, Takács Orsolya, Tomaskovics Eszter, Tóth I. Andrea, Valkay Ágnes, Zantleitner Krisztina - mezőnyjátékosok.

Az együttes csoportmeccseinek menetrendje (magyar idő szerint):
csütörtök: Magyarország - Görögország 10 ó
péntek: Magyarország - Olaszország 14.30
szombat: Magyarország - Kanada 13

A vasárnapi helyosztók időpontja:
10 ó (a 7. helyért), 11.30 (az 5. helyért), 13 (a 3. helyért), 14.30 (az 1. helyért)