Vágólapra másolva!
A férfivízilabda-Euroligában fogós feladatnak ígérkezik mind a Vasas, mind a Szeged számára a továbbjutás a második selejtezőkörből, amelynek sorsolását hétfőn készítették el Rómában, igazán erős csapatokat juttatva a két magyar együttes csoportriválisául.

A kvalifikáció nyitófordulóját eredményesen vevő, mind a négy ellenfelét fölényesen verő, ekként száz százalékos mérleggel csoportelsővé avanzsáló Szeged új csoportjában a Madaras Norbertet és Szívós Mártont is a soraiban tudó olasz Pro Reccót, az orosz Szpartak Volgográdot és a horvát Mladost Zagrebet kapta vetélytársul a szeptember 30. és október 2. között lebonyolítandó sorozatra.

Mivel csak az első két helyezett folytathatja szereplését a legjobb tizenhat között, bravúr szükségeltetik a sikerhez a csongrádiak részéről, akik ráadásul az itáliai együttes otthonában, Camogliban szállnak majd vízbe az E betűjelű kvartett tagjaként.

A selejtező első felvonása alól mentesített Vasas sem járt sokkal jobban, amely az F csoportban a vendéglátó spanyol CNA Barcelonetával, továbbá a horvát Jadran Splittel és a szerb-montenegrói Primorac Kotorral küzd meg a továbbjutásért.

Az Euroliga második selejtezőkörének csoportbeosztása (zárójelben a körmérkőzéses csaták színhelye):
E csoport (Camogli): Mladost Zagreb (horvát), Szpartak Volgográd (orosz), SZEGED-BETON VE, Pro Recco (olasz)

F csoport (Barcelona): TEVA-VASASPLAKET, CNA Barceloneta (spanyol), Jadran Split (horvát), Primorac Kotor (szerb-montenegrói)

G csoport (Athén): Posillipo Napoli (olasz), SV Cannstatt (német), Ethnikosz Pireusz (görög), Heybeliada Istanbul (török)

H csoport (Belgrád): Partizan Beograd (szerb-montenegrói), Olympic Nice (francia), Kazany (orosz), Olympiakosz Pireusz (görög)