Társoldalunk:

Újra fújnának a pólóbírók

2006.01.26. 22:27

Ma már hibának tartja az érintett 11 élvonalbeli vízilabda-játékvezető azt, hogy 2005 májusában felfüggesztették tevékenységüket és a bajnoki rájátszás Vasas-Honvéd döntőjének egyik mérkőzését nem vezették le.

Az önkritikus mondat abban az állásfoglalásban olvasható, amelyet a tavaly sztrájkba lépett ob I-es sípmesterek Fújj bíró címmel csütörtök este juttattak el az MTI-hez.

Többszöri és hosszan elhúzódó - eddig eredménytelen - háttérbeszélgetéseket (tárgyalásokat, egyeztetéseket) követően, néhány nappal ezelőtt az ob I-es Liga elnöke, Tóth Sándor, testületének kollektív támogatását bírva, felkereste a 11 játékvezetőt, és - olvasható a közleményben - "azt kérte tőlünk, hogy korábbi vélt, vagy valós sérelmeinket tegyük félre, és a jövőben ismét álljunk a magyar vízilabdasport szolgálatába, ténykedésünkkel, szakmai tudásunkkal segítsük a különböző bajnokságok minél magasabb szintű lebonyolítását. Örömmel fogadtuk az elnök úr megkeresését, és rövid egyeztetés után, a kimagasló eredményekkel büszkélkedő magyar vízilabdázás, a világhírű játékosaink, és nemzeti válogatottunk érdekeit is maximálisan szem előtt tartva hoztuk meg pozitív döntésünket."

A játékvezetők - Bors László, Füzesi Zsolt, Horváth Csaba, Kiszelly Gábor, Kun György, Marjay Zsolt, Marnitz Miklós, Martinovics Attila, Molnár Péter, Székely Balázs, Székely Zoltán - a maguk részéről az utólag hibásnak elismert döntésüket ismertetve végül leszögezik: "Amennyiben a Magyar Vízilabda Szövetség Elnöksége is egyetért a Liga kérésével, készek vagyunk arra, hogy a lehető legrövidebb időn belül ismét szolgálatba álljunk, újra fújjuk a sípot a hazai és a nemzetközi vízilabda mérkőzéseken!"

A kérdéssel február 9-i ülésén foglalkozik a szövetség elnöksége.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK