Vágólapra másolva!
Hazai medencében vívhatja meg középdöntős csoportmérkőzéseit a nemzetközi nőivízilabda-kupák mindkét magyar szereplője: a Bajnokcsapatok Európa Kupájában a Dunaújváros, a LEN-kupában pedig a Honvéd.

A legjobb nyolc közé jutott együttesek csoportbeosztását hétfő este készítették el az európai szövetség, a LEN római központjában. A sorsolás kedvezőnek mondható, hiszen a magyar bajnoki címvédő Dunaújvárosi Főiskola-ELCO otthonában fogadhatja az egyik nagy esélyest, az olasz Orizzonte Cataniát, míg a holland és a francia rivális egyértelműen verhetőnek tűnik. Ez azért is fontos, mert a négyesből az első kettő jut be a BEK legjobb négy csapata közé.

Ugyanez a lebonyolítás a LEN-kupában, ahol a Honvéd - hivatalosan a Domino-BHSE-Polo SC - szintén házigazda, és ha nehezebb ellenfelekkel szemben is, de az első vagy a második helyet megszerezheti a Kőér utcában, s ott lehet a négy között.

A középdöntős csoportok:
BEK
C csoport (színhely: Sabadell):

Kirisi (orosz)
Bochum (német)
Vuliagmeni (görög)
Sabadell (spanyol)

D csoport (Dunaújváros):
Orizzonte Catania (olasz)
Dunaújvárosi Főiskola-ELCO
Donk Gouda (holland)
Nancy (francia)

LEN-kupa
E csoport (Budapest):
Ortigia Siracusa (olasz)
SZKIF Moszkva (orosz)
Het Ravijn Nijverdal (holland)
Domino-BHSE-Polo SC

F csoport (Athén):
Uralocska (orosz)
Ethnikosz Pireusz (görög)
Florentia (olasz)
Glyfada (görög)

Mindkét sorozatban március 17. és 19. között kerül sor a középdöntős küzdelmekre.