Aleksander Starkovs (Lettország)

Vágólapra másolva!
A lettek sikerkapitánya már a válogatott irányítása előtt is élő futball-legendának számított hazájában, hiszen labdarúgóként is rendkívül sikeres volt. Nemzeti hős.
Vágólapra másolva!

A Madona nevű kisvárosban született Starkovs húszévesen igazolt a Daugava Riga együttesébe, amely a hetvenes évek végén a legjobb lett klubnak számított, és a szovjet másodosztályban szerepelt.

1977-ben Starkovs gólkirályi címet szerzett a csapattal, aminek köszönhetően az élvonalbeli Dinamo Moszkva szerződtette. Itt azonban kevés játéklehetőséget kapott, így hamarosan visszatért a Daugavához, ahol még éveken keresztül ontotta a gólokat. Ő volt az első lett labdarúgó, aki háromszáznál több mérkőzésen játszott a szovjet bajnokságban, és száznál több gólt ért el.

Játékos-pályafutása befejeztével a moszkvai edzőiskolát végezte el, majd 1990-ben egykori klubjánál, a Daugavánál lett pályaedző. Az önálló Lettország létrejöttekor, 1992-ben a Skonto Riga mestere lett, és azóta is itt dolgozik, meglehetősen sikeresen: eddig ugyanis az összes lett pontvadászatot az ő csapata nyerte meg.

A válogatottal először 1998-ban került kapcsolatba, amikor a szövetségi kapitány, Revaz Dzodzuasvili asszisztense lett, majd később az angol Gary Johnson mellett is ezt a szerepkört töltötte be.

Amikor aztán a nemzeti csapat csak egy szerény 1-1-es döntetlenre volt képes San Marino ellen, és Johnson lemondott posztjáról, egyértelmű volt, hogy Starkovst kell kinevezni a helyére, és a szakvezető meghálálta a bizalmat, hatalmas meglepetésre kivezette a gárdát a kontinensviadalra, tovább erősítve nemzeti hős státusát.