Paulo Ferreira (Portugália)

Vágólapra másolva!
Ők ott vannak, minden bizonnyal ott lesznek, s dönthetnek, sztárokká válhatnak az Európa-bajnokságon. Végeláthatatlan sorozatunk mai embere Paulo Ferreira, a portugálok jobbhátvédje.
Vágólapra másolva!

Paulo Ferreira (Portugália)
Poszt: jobbhátvéd
Klub: FC Porto
Születési idő: 1979. január 18., Cascais
Testsúly, magasság: 182 cm/ 76 kg

Pár éve még a portugál harmadosztályban játszott, most már pedig UEFA-kupa győztesnek és válogatottnak mondhatja magát. Teljes neve Renato Rebocho Paulo Ferreira, első klubja az Estoril volt, ahol 18 évesen bemutatkozhatott a felnőttek között.

Az 1997-98-as idényben egy mérkőzésen szerepelt a második vonalban, a következő szezonban 15 találkozón játszott, majd a klub kiesése után a harmadosztályban futballozott. 2000 nyarán az akkor másodosztályú Vitória Setúbal vette meg, amellyel egy év alatt feljutott a legjobbak közé, és itt is megállta a helyét.

Ekkor már az utánpótlás-válogatott oszlopos tagja volt, nem csoda, hogy a Porto mestere, José Mourinho felfigyelt rá. A Sárkányok 2002 nyarán kétmillió eurót fizettek ki érte, és pár hónappal később Paulo Ferreira a nagyválogatottban is bemutatkozhatott az angolok ellen.

Azóta rendszeresen tagja a nemzeti csapatnak, nem véletlenül: hétről hétre remekül játszik a Portóban, nem csak otthon, hanem a nemzetközi porondon is. A portugál bajnokság egyik legjobb kondícióban lévő focistájának tartják, az egész jobb oldalt bejátssza. A benficás Miguellel folytat nagy küzdelmet a válogatott jobbhátvédi posztjáért.