Olof Mellberg (Svédország)

Vágólapra másolva!
Ők ott vannak, minden bizonnyal ott lesznek, s dönthetnek, sztárokká válhatnak az Európa-bajnokságon. Végeláthatatlan sorozatunk mai embere Olof Mellberg, a svédek jobbhátvédje.
Vágólapra másolva!

Olof Mellberg (Svédország)
Poszt: jobbhátvéd
Klub: Aston Villa
Születési idő: 1977. szeptember 3., Gullpsang
Testsúly, magasság: 186 cm/82 kg

Mellberg 1977. szeptember 3-án született, és mint annyi más svéd kisgyerek, először a tenisszel kezdett ismerkedni. Később azonban figyelme inkább a futball-labda felé irányult, és 16 évesen már a Gullspangs IF játékosa volt.

Az első osztályban a Degerfors IF színeiben mutatkozhatott be 1996-ban, és hamar kiszoríthatatlan lett a kezdő tizenegyből. Bekerült az utánpótlás-válogatottba is, és 1998-ban az AIK Stockholm vásárolta meg. Ebben az esztendőben a fővárosiak bajnokságot nyertek, mégpedig úgy, hogy az egész mezőnyben ők szerezték (!), de ők is kapták a legkevesebb gólt, vagyis a védelem egészen kiválót nyújtott. Nem csoda, hogy Mellberg hamar eligazolt Svédországból, és a Racing Santander játékosa lett. Az utánpótlás-válogatottban összesen negyven alkalommal szerepelt, majd 2000 márciusában a nagyválogatottban is bemutatkozhatott, és ott volt az Európa-bajnokságon is.

Érdekesség, hogy pályafutása során több mint kétszáz élvonalbeli bajnokin lépett pályára Svéd-, illetve Spanyolországban, de gólt még egyszer sem szerzett. Miután a Santander kiesett az élvonalból 2001 nyarán, az Aston Villába szerződött, mégpedig rekordösszegért, és a birminghami gárdában azóta is remek formában futballozik, ráadásul a válogatottban is kiszoríthatatlannak számít.