Predrag Pazsin (Bulgária)

Vágólapra másolva!
Ők ott vannak, minden bizonnyal ott lesznek, s dönthetnek, sztárokká válhatnak az Európa-bajnokságon. Végeláthatatlan sorozatunk mai embere Predrag Pazsin, a bolgárok középhátvédje.
Vágólapra másolva!

Predrag Pazsin (Bulgária)
Poszt: középhátvéd
Klub: Sahtar Doneck
Születési idő: 1973. március 14.
Testsúly, magasság: 187 cm/ 82 kg

Az egykori Jugoszláviában, még pontosabban Boszniában született, és a Jedinsztvo Bihacsban kezdte pályafutását, majd megfordult a Rudar Velenjében is. 1995 nyarán leigazolta őt a Partizan Beograd, és négy éven keresztül szerepelt a fővárosi egyesületben. Védő létére meglehetősen gólerős volt, négy szezon alatt 18 találatot ért el, ám ennek ellenére nem vették őt figyelembe a pláviknál.

1999 nyarán a bolgár Levszki Szófia vette meg, ahol rögtön alapember lett, és olyan jó teljesítményt nyújtott, hogy a bajnokság legjobb játékosnak választották meg. A következő idény közben, 2001 januárjában a török Kocaelispor futballistája lett, majd fél év elteltével visszatért Bulgáriába, a Szpartak Plevenbe, és ekkor kapta meg a bolgár állampolgárságot, aminek köszönhetően bemutatkozhatott a válogatottban.

Az angol Derby Countynál próbajátékon szerepelt, de végül nem szerzdőtették, 2002 januárjában viszont megint külföldre igazolt, mégpedig a kínai Beijin Guoanba. Egy évvel később szerződött a Sahtar Doneckbe, ahol jelenleg is szerepel. A bolgár válogatottban alapembernek számít a védelem tengelyében.