Társoldalunk:

Fabio Cannavaro (Olaszország)

Ők ott vannak, minden bizonnyal ott lesznek, s dönthetnek, sztárokká válhatnak az Európa-bajnokságon. Végeláthatatlan sorozatunk mai embere Fabio Cannavaro, az olaszok középhátvédje.

Fabio Cannavaro (Olaszország)
Poszt: középhátvéd
Klub: Internazionale
Születési idő: 1973. szeptember 13., Nápoly
Testsúly, magasság: 176 cm/75 kg
Válogatottság: 76 mérkőzés

Gyermekkorában nagy szurkolója volt az akkoriban fénykorát élő Napolinak, és itt is kezdte pályafutását: már az 1992-93-as szezonban pályára lépett két mérkőzés erejéig a Serie A-ban.

A következő idényben már alapember volt a délolasz együttesben, és hamarosan a korosztályos válogatottkban is meghatározó játékos lett. Az U21-es válogatottal 1994-ben Európa-bajnokságot nyert, két évvel később pedig ezüstérmes lett a kontinensviadalon. Ekkor már a Parma futballistája volt, 1995 nyarán igazolt a pármaiakhoz.

A nagyválogatottban 1997 februárjában mutatkozott be, Cesare Maldini szövetségi kapitánnyal együtt, és később egyetlen mérkőzésről sem hiányzott, amelyen ő volt a szakvezető. 1999-ben olasz kupát és UEFA-kupát nyert a klubbal, majd a következő esztendőben az Európa-bajnokságon kimagasló formában futballozott, különösen a hollandok elleni elődöntőn játszott fantasztikusan.

Évről évre kapcsolatba hozták külföldi egyesületekkel, elsősorban a Manchester Uniteddel, ám végül Olaszországon belül váltott klubot, amikor 2002 nyarán megvette őt az Internazionale. Az utóbbi időben a milánóiaknál nincs éppen csúcsformában, ám a squadra azzurra hátsó alakzatának tengelyében a Nesta-Cannavaro duó megbonthatatlannak tűnik. Öccse, Paolo is védő, jelenleg a Parmában futballozik.

KAPCSOLÓDÓ CIKK