Edgar Davids (Hollandia)

Vágólapra másolva!
Ők ott vannak, minden bizonnyal ott lesznek, s dönthetnek, sztárokká válhatnak az Európa-bajnokságon. Végeláthatatlan sorozatunk mai embere Edgar Davids, a hollandok középpályása.
Vágólapra másolva!

Edgar Davids (Hollandia)
Poszt: középpályás
Klub: FC Barcelona
Születési idő: 1973. március 3., Paramaribo
Testsúly, magasság: 169 cm/68 kg
Válogatottság: 60 mérkőzés, 6 gól

Az utóbbi évek egyik legagresszívabb futballistája, nem véletlenül Pitbull a beceneve, mindig történik körülötte valami. A Schellinwoude nevű tehetséggondozó klubban kezdte pályafutását, majd az Ajaxhoz került, ahol már fiatalon nagy sikereket ért el: tagja volt az 1995-ben BEK-et és Világkupát nyert együttesnek.

Ekkor már válogatott focistának mondhatta magát, a nemzeti tizenegyben 1994-ben mutatkozott be. Az 1996-os Európa-bajnokságon azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy nyíltan rasszizmussal vádolta a szövetségi kapitányt, Dick Advocaatot, amiért hazaküldték a kontinensviadalról.

Nem sokkal később az AC Milanhoz szerződött, de a rossoneróknál nem ment neki a játék. 1998 decemberében a Juventus igazolta le, és a torinóiaknál valósággal kivirágzott, aminek köszönhetően visszakerült a válogatottba is. 2001-ben tiltott anyagot, nandrolont találtak a szervezetében, és pár hónapos eltiltást kapott.

A Juvében egészen a legutóbbi szezonig alapember volt, bár rengeteg piros lapja miatt sok konfliktusa volt a trénerrel, Marcello Lippivel. Ebben a szezonban már csak elvétve lépett pályára, és januárban kölcsön is adták a Barcelonának, amely a vezérletével hatalmas formajavuláson ment keresztül.

A kilencvenes évek végén meg kellett műteni a szemét, azóra hordja az immár védjeggyé vált napszemüveget.