Társoldalunk:

Ricardo Cabanas (Svájc)

Ők ott vannak, minden bizonnyal ott lesznek, s dönthetnek, sztárokká válhatnak az Európa-bajnokságon. Végeláthatatlan sorozatunk mai embere Ricardo Cabanas, a svájciak középpályása.

Ricardo Cabanas (Svájc)
Poszt: középpályás
Klub: Grasshopper-Club
Születési idő: 1979. január 17.
Válogatottság: 16 mérkőzés, 3 gól

Olasz anya és spanyol apa gyermekeként született Svájcban, vagyis akár a másik két ország válogatottjában is szerepelhetne, de ő a helvéteket választotta. Tizenöt esztendős korában egy súlyos térdsérülés miatt kis híján abba kellett hagynia a futballt, de szerencsére felépült.

Már az 1997-98-as idényben bemutatkozott a Grasshoppersben, de az ekkor szerzett bajnoki címhez még nem sokat tett hozzá. A következő idénytől viszont egyre több játéklehetőséget kapott, amit remek teljesítménnyel hálált meg. A 2001-es aranyéremhez már kilenc találattal járult hozzá, miközben a helvét utánpótlás-válogatottal bejutott az Európa-bajnokság nyolcas döntőjébe.

A nagyválogatottban 2002 augusztusában debütált, és azóta meghatározó embernek számít a nemzeti csapatban, az albánok elleni hazai meccsen ő szerezte a győztes találatot. Az előző szezonban ismét bajnok lett a Szöcskékkel, ő maga pedig nyolc találatot ért el, majd a nyáron a francia Guingamp-hoz szerződött.

Ez a váltás azonban nem nagyon jött be neki, a gall klub ugyanis a kiesés ellen küzdött, ráadásul Cabanas többször is a kispadon találta magát, így aztán a télen visszatért nevelőegyesületéhez, ahová 2008-ig írt alá. Elsősorban a középpálya jobb oldalán képes kiemelkedő teljesítményre.

KAPCSOLÓDÓ CIKK