Milan Rapaic (Horvátország)

Vágólapra másolva!
Ők ott vannak, minden bizonnyal ott lesznek, s dönthetnek, sztárokká válhatnak az Európa-bajnokságon. Végeláthatatlan sorozatunk mai embere Milan Rapaic, a horvátok középpályása.
Vágólapra másolva!

Milan Rapaic (Horvátország)
Poszt: középpályás
Klub: Ancona
Születési idő: 1973. augusztus 16., Nueva Gradisca
Testsúly, magasság: 183 cm/83 kg
Válogatottság: 37 mérkőzés, 6 gól

A Hajduk Splitben kezdett el futballozni, és már az első önálló horvát pontvadászatban, az 1991-92-es szezonban pályára lépett a felnőttek között, és rögtön bajnoki címet is szerzett. A következő idényben már rendszeresen szerepelt a gárdában, és négy gólt ért el, amit a rá következő pontvadászatban megduplázott - ekkor egyébként megint bajnok lett.

1994 áprilisában a nagyválogatottban is bemutatkozhatott a Szlovákia elleni barátságos mérkőzésen, de a nemzeti tizenegyben nem tudta tartósan megvetni a lábát. Egészen 1996-ig maradt a Hajdukban, ekkor az olasz élvonalban szereplő Perugia vette meg.

Első idényében négy találatig jutott, de a klub kiesett a legjobbak közül. Rapaic a Serie B-ben is maradt az egyesületnél, és az azonnali feljutást követően élete egyik legjobb szezonját produkálta: kilenc találatot ért el a Serie A-ban, és többek között a Juventusnál is felmerült a neve, de végül nem igazolt sehová.

Csak 2000-ben hagyta ott a Perugiát, mégpedig a török Fenerbahce kedvéért, ahol szintén rendkívül gólerősen futballozott, így aztán visszakerült a válogatottba. Ott volt a legutóbbi vébén is, és az olaszok ellen gólt is szerzett. Ennek ellenére a törökök a World Cup után nem tartottak igényt rá, Rapaic szerepelt próbajátékon többek között a Liverpoolnél és a Celticnél is, de végül visszatért a Hajduk Splithez.

Tavaly nyáron megint klubot keresett magának, de csak januárban találta meg az Anconát, ahol jelenleg is futballozik. Az Eb-selejtezőkön a horvát csapat egyik legbiztosabb tagja volt, egyetlen meccset sem hagyott ki.