Luis Figo (Portugália)

Vágólapra másolva!
Ők ott vannak, minden bizonnyal ott lesznek, s dönthetnek, sztárokká válhatnak az Európa-bajnokságon. Végeláthatatlan sorozatunk mai embere Luis Figo, a portugálok középpályása.
Vágólapra másolva!

Luis Figo (Portugália)
Poszt: középpályás
Klub: Real Madrid
Születési idő: 1972. november 4.
Testsúly, magasság: 180 cm/ 75 kg

A Sporting Lisboa volt az első klubja, a kiváló utánpótlással rendelkező lisszaboni egyesületben már 17 esztendősen bemutatkozhatott a felnőttek között. Egészen 1995-ig maradt itt, időközben ifivilágbajnok lett a portugál gárdával, és a nagyválogatottban is alapember lett.

Két olasz klubhoz is előszerződést írt alá, így a Serie A-ba való igazolástól eltiltották, a Barcelona legnagyobb szerencséjére. A Barcában hatalmas népszerűségnek örvendett, csapatkapitánynak és tiszteletbeli katalánnak is megválasztották, éppen ezért okozott hatalmas szenzációt és botrányt, hogy az ősi rivális Real Madridba igazolt 2000 nyarán.

Ez a transzfer is kellett ahhoz, hogy abban az évben Aranylabdát nyerjen. Az elmúlt időszakban a portugál középpályást sokat kritizálták, hogy már nem képes olyan kiemelkedő teljesítményre, mint a Realba igazolása előtt, de a számok ennek az ellenkezőjéről tanúskodnak, hiszen a legutóbbi pontvadászat volt a legeredményesebb idény karrierje során, legalábbis ami a rúgott gólokat illeti, a 2002-2003-as bajnokságot tíz találattal zárta.

Egy nyilatkozatában kijelentette, hogy az Eb után visszavonul a nemzeti csapattól, de később visszavonta ezen állítását.