Dado Prso (Horvátország)

Vágólapra másolva!
Ők ott vannak, minden bizonnyal ott lesznek, s dönthetnek, sztárokká válhatnak az Európa-bajnokságon. Végeláthatatlan sorozatunk mai embere Dado Prso, a horvátok csatára.
Vágólapra másolva!

Dado Prso (Horvátország)
Poszt: csatár
Klub: AS Monaco
Születési idő: 1974. november 5., Zadar
Testsúly, magasság: 86 kg/190 cm
Válogatottság: 7 mérkőzés, 3 gól

A horvát futball új szupersztárja hazájában ifistaként Pazinkában, majd a Hajduk Splitben szerepelt, de a délszláv háború idején családjával együtt Franciaországba költözött, ahol először a Saint-Raphael nevű amatőr klubban futballozott. Itt figyelt fel rá az AS Monaco már 23 évesen, de a nagyhercegség csapatában ekkoriban még csak a tartalékok között kapott lehetőséget, kölcsön is adták a másodosztályú Ajacciónak.

Itt két idényt töltött el, és a másodikban különösen jól ment neki a játék, 13 találatot szerzett, és ennek köszönhetően visszahívta őt a Monaco, ahol azonban Marco Simonét és David Trézéguet-t kellett volna kiszorítania a kezdők közül. Ez nem is ment neki, így többnyire csak csereként vetették be, de 2000-ben így is bajnoki címet nyert az együttessel. Később egy térdsérülés miatt kellett sokat kihagynia, így igazából csak az előző szezonban vált alapemberré, és 12 góllal bizonyította, hogy jó futballista.

Hazájában is felfigyeltek rá, Otti Baric tavaly márciusban meghívta a válogatottba, és Prso a belgák ellen góllal debütált a nemzeti csapatban. Azóta biztos pontnak számít a horvát válogatott csatársorsában, és a Monacóban is rendszeresen szerepel, a BL-ben a Deportivónak rúgott mesternégyes óta pedig nemzetközileg is elismert focista. Az Európa-bajnokság után a skót Rangersben folytatja pályafutását.