Buffon és Sörensen gondoskodott a 0-0-ról

Vágólapra másolva!
A labdarúgó Európa-bajnokság C csoportjának első mérkőzésén a nagy esélyesnek tartott, négy éve ezüstérmes olasz válogatott csak 0-0-s döntetlenre volt képes az 1992-ben kontinensbajnokságot nyert Dánia ellen.
Vágólapra másolva!

Jegyzőkönyv, online közvetítés

Magas színvonalú, gólokban gazdag mérkőzést vártak a szurkolók és a szakértők a C csoport első mérkőzésétől, amelyen a Totti, Del Piero, Vieri csodatrió és a Tomasson, Sand csatárpáros is garanciának tűnt a fordulatos összecsapásra. Ennek ellenére a horvát-svájci mérkőzés színvonalát súrolta az első játékrész nagy része: az első 43 percben pár csenevész támadáson kívül nem nagyon izgulhatott a guimaraesi stadionba kilátogatott 30 ezer néző.

Azért volt pár helyzetecske: a meccs elején Daniel Jensen 35-ről, majd a másik oldalon Totti 30-ról tüzelt, de ennek leginkább a labdára vadászó szurkolók örülhettek a kapuk mögött. Tomasson a 29. percben a menteni igyekvő Nesta "gyertyája" után művészien esett egy nagyot, amiért a milanos csatár sárga lapot kapott, így - mivel a bíró idő előtt lefújta az akciót -, a kapufán landolt emelés miatt már nem volt érdemes izgulni.

Aztán, hogy ne ez legyen az Eb eddigi leggyengébb első félideje, arról Del Piero és Totti gondoskodott a már emlegetett utolsó két percben, de Sörensen a torinói Zebra és a római Farkas lövését is óriási bravúrral kivédte. S hogy legyen egy csattanónak nem nevezhető dán helyzet is a végén, azt Jörgensen érte el, de Buffon nem hagyta magát becsapni.

Azaz rosszkor jött a szünet, a játékosok pedig le is higgadtak annyira, hogy hasonlóan unalmasan csordogáljanak a percek a második játékrészben. Illetve az olaszoknak volt egy helyzetük az 52. percben, de Totti szöktetését az előrelopakodó Zambrotta csúnyán mellé gurította - talán azért játszanak ilyen rosszul az olaszok, mert nem tetszik nekik az Eb-labda? Ez jó indok lehet, de hogy a dánok miért nem akartak felpörögni, azt senki nem tudta.

Ámde Gattuso becserélése előtt Vieri fejesét kiütötte Sörensen, majd miután már bejött a Milan zongoracipelője, Panucci is megkörnyékezte egy fejessel a dánok kapuját. Újabb 15 perc "hatásszünet" után felpörögtek az események, előbb Vieri fejelt nem kevéssel mellé, majd az ellentámadás hozta az igazi focit: előbb Tomasson, majd Rommedahl teljesen tiszta helyzetben leadott lövését védte világklasszis módon Buffon. Pár másodperc múlva a másik oldalon megint csak Vieri fejelt, de még mindig nem talált célba.

A hajrában pedig Totti végezhetett el szabadrúgást 22 méterről, ám ami vasárnap sikerült Zidane-nak, az most - nagyon - nem a római játékmesternek: lövése jócskán elkerülte a jobb felső sarkot. Három perccel a rendes játékidő letelte után pedig Totti egy nagyon csúnya talpalással (az exmilanos Laursen volt a szenvedő alany) lefújatta az akciót és a mérkőzést is.

A Magyarországon talán a legnagyobb szurkolótáborral rendelkező olasz válogatott hírnevéhez méltatlanul játszott, Del Piero szinte labdába sem ért, Totti pedig még a közelében sem volt római (csúcs)formájának. A védők és a kapus viszont jók voltak, nemcsak a talján, hanem a dán oldalon is.