Társoldalunk:

Larssonék kitömték a bolgár csikócsapatot

A labdarúgó Európa-bajnokság C csoportjának első fordulójában a svéd válogatott fölényesen, 5-0-ra legyőzte Bulgáriát. Lars Lagerbäck és Tommy Söderberg csapatának legjobbja Henrik Larsson volt, aki két gólt szerzett, és adott egy gólpasszt is.

Jegyzőkönyv, online közvetítés

A C csoport délutáni mérkőzése után túl sok jóra nem számítottak a szurkolók, ám a svéd-bolgár meccs rácáfolt a kétkedőkre, hiszen az Európa-bajnokság talán eddigi legszínvonalasabb kilencven percét hozta. A végeredmény hallatán talán úgy tűnhet, hogy csak a svédeknek köszönhetően, de ez nem igaz, hiszen a bolgárok sem játszottak alárendelt szerepet.

Az első fél órában még hiába várt gólra a kilátogató 45 ezer néző, ám ennek ellenére nem volt unalmas az első harminc perc, noha a nagy iramban zajló mérkőzésen néha becsúszott egy-egy durva szerelés is, a bolgárok hamar össze is gyűjtöttek három sárga lapot. De nem csak a svédek testi épségére, hanem a kapura is veszélyesek voltak, egyszer Martin Petrov 22 méterről lőtt épphogy mellé, majd Berbatov ívelt fejessel próbálta megtréfálni a Juvéban is megfordult Isakssont.

A 32. percben aztán megtört a hétfői gólcsend: a svédek nagyon jó nevekből álló támadósora játszott össze, az ajaxos Ibrahimovic (akit már több európai sztárcsapat jó ideje le szeretne igazolni, no nem mintha Hollandiában rossz helyen lenne) önzetlenül rúgatott egy gólt az angol bajnok Arsenalban is kulcsember Ljungberggel, Henrik Larsson - ezúttal még csak - az ünneplésben segédkezett.

A második félidőben kitámadtak a bolgárok, és legjobbjuk, Martin Petrov az 56. percben - ismét - majdnem gólt lőtt. De mivel csavart lökete elkerülte a kaput, a labdát a svédek hozhatták ki, aminek - utólag - nem örülhettek túlságosan Plamen Markov tanítványai.

Mégpedig azért, mert egy perccel később Henrik Larsson ritkaszép csukafejesével majdnem kilyukasztotta a hálót. A megilletődött fiatal bolgár csapat pedig talán még azon gondolkodott, hogy a Celtic támadója, ha ilyen gólokat tud szerezni, akkor miért nem akart visszatérni a svéd válogatottba, s az egykor raszta hajú, de most már teljesen kopasz csatár válaszolt is a kérdésre, és Svensson jobb oldalról középre gurított labdáját megint a helyére terelte - úgy 49 másodperccel az előző találat után.

Pedig nem játszottak rosszul a bolgárok, de ma minden összejött Sverige legjobbjainak, hiszen a hajrában Ibrahimovic büntetőből volt eredményes, majd még a csereként beállt Allbäck is bevette Zdravkov kapuját Henrik Larsson parádés, emeléses passza után.

Túlszárnyalták tehát a 94-es vb-bronzmeccsen aratott, 4-0-s bolgár-verést a svédek, de nem ez volt a céljuk, csak a három pont begyűjtése - nos, az nagyon könnyen meglett. Köszönhetően legfőképpen Henrik Larssonnak, akit a Barcelona el akar csábítani Glasgow-ból, de nem lehetetlen, hogy ha így folytatja Eb-szereplését, akkor fél Európa őt akarja majd.

A mai nap konzekvenciája: a C csoport új esélyese már nem is az olasz válogatott, amely rendkívül passzívan futballozott Dánia ellen, hanem az igazi örömfocit játszó svéd csapat. A kérdés már csak az, hogy Larssonék tudják-e tartani pazar formájukat a torna végéig, mert ez azért még csak az első forduló volt...

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK