Társoldalunk:

Az angolok visszavágnának Figóéknak

A negyeddöntők rögtön egy finálénak is beillő találkozóval kezdődnek az Európa-bajnokságon: a házigazda portugálok és a végső győzelemre is esélyesnek tartott angolok közül csak az egyik csapat juthat be a legjobb négy közé. Mindkét gárda vereséggel kezdte az Eb-t, hogy aztán remek formába lendüljön, és ez alapján nem akármilyen küzdelem várható Lisszabonban.

Portugália és Anglia az előző Európa-bajnokságon a torna egyik legjobb mérkőzését játszotta: akkor a csoportmérkőzések során a luzitánok úgy verték 3-2-re a briteket, hogy a háromoroszlánosok alig tíz perc alatt kétgólos vezetéshez jutottak, és Figóéknak innen sikerült fordítaniuk. Azóta két barátságos meccset is játszottak már egymással, és mindkettő 1-1-es döntetlent hozott, most azonban valamelyik csapatnak biztosan nyernie kell, ha másként nem, hát tizenegyesekkel.

A portugálok a pocsék kezdés után a spanyolok ellen már végre valós tudásuknak megfelelően futballoztak, és Luis Felipe Scolari mesternek nincsen sok oka arra, hogy változtasson a hispánok elleni találkozón látott csapaton. Egyetlen kényszerű cserét kell csak végrehajtania, de ez még jól is jött neki: a csoportmérkőzések mindegyikén bizalmat kapó középcsatár, Pedro Pauleta sárga lapjai miatt semmiképpen sem játszhat, így Scolari szívfájdalom nélkül vetheti be a spanyolok elleni meccs egyik főhősét, Nuno Gomest.

A Benfica támadója ráadásul jó ómen is lehet az angolok ellen, elvégre négy évvel ezelőtt ő szerezte a győztes találatot a bevezetőben említett, 3-2-es találkozón. A luzitánoknál egyébként arról a meccsről Nuno Gomesen kívül még Figo maradt meg hírmondónak (nem mellékesen: akkor ő is eredményes volt), és a keretben még Ruí Costának, illetve Fernando Coutónak lehetnek személyes emlékei a négy évvel ezelőtt összecsapásról.

Az angoloknál sem várható változás a kezdő csapatban, ami azt jelenti, hogy Sven-Göran Eriksson sorozatban harmadik alkalommal küldheti ugyanabban az összeállításban pályára együttesét. A fő figyelem természetesen Wayne Rooneyra szegeződik majd, ami nem csoda, hiszen a fiatal csatár az angolok első számú gólfelelősévé lépett elő, már négy találatnál tart, de Eriksson mester óva intett attól, hogy túl nagy terhet helyezzenek az ifjonc vállára.

Ugyanakkor csatártársa, Michael Owen még egyetlen találatot sem ért el, és Angliában egyre többen kritizálják a Liverpool focistáját - Eriksson azonban egyelőre kitart mellette is. A tréner ezenkívül még kiemelte, hogy csapatának sokkal jobban kell figyelnie a pontrúgásokra, hiszen a horvátok ellen két gólt is kaptak szabadrúgást követő beívelésből.

A két mester egyébként jól ismerheti egymást, hiszen két évvel ezelőtt, a világbajnokságon is találkoztak egymással. Eriksson akkor is az angolok szakvezetője volt, Scolari pedig a brazil kispadon ült, és akkor a selecao nyert 2-1-re, majd meg is nyerte a viadalt. A portugálok ezt a forgatókönyvet most is elfogadnák...

A várható kezdőcsapatok:
Portugália: Ricardo - Miguel, Jorge Andrade, Ricardo Carvalho, Nuno Valente - Costinha, Maniche, Figo, Deco, Cristiano Ronaldo - Nuno Gomes.
Anglia: James - G. Neville, Terry, S. Campbell, Ash. Cole - Beckham, Gerrard, Lampard, Scholes - Owen, Rooney.

(FOCIVILÁG)

Előző
  • 1
  • 2
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK