Vágólapra másolva!
Miután a spanyol labdarúgó-válogatott már a csoportmérkőzések zárásakor kiesett a portugáliai Európa-bajnokságon, több edző neve is felmerült a távozó Inaki Sáez pótlására.
Vágólapra másolva!

Spanyol médiaértesülések szerint a szakvezetői posztra az első számú favorit Luis Aragones, a Real Mallorca trénere. "Nagyon jólesik, hogy az én nevem is felmerült a lehetséges jelöltek között. Szívesen vállalnám a feladatot, hiszen óriási kihívást jelentene a nemzeti csapatot irányítani" - mondta a 65 éves szakember a Libredirecto című internetes magazinnak.

A Spanyol Labdarúgó Szövetség illetékesei várhatóan két héten belül új kapitányt neveznek ki. Aragones mellett Benito Floro, Juande Ramos és Victor Fernandez esélyes a posztra.