A MU-nál mosolyognak a Rooney-pletykákon

Vágólapra másolva!
A Manchester United hétfőn tagadta azokat az angol sajtóértesüléseket, melyek szerint a klub a Ruud van Nistelrooy eladásából származó bevételből kívánja szerződtetni Wayne Rooneyt.
Vágólapra másolva!

A Sunday People azt írta, hogy a holland csatár 33 millió fontért kerül a Real Madridhoz. A The Sun hétfői száma szerint a spanyol klub 45 millió eurót kínál a támadóért, s Sir Alex Ferguson, a Manchester vezetőedzője kész a megegyezésre. "Nevetséges állítások" - jelentette ki az angol klub egyik illetékese.

Az Everton angol válogatott csatársztárját a Roman Abramovics orosz multimilliomos által vezetett Chelsea is szívesen szerződtetné, de az érintett nem akar a fővárosba igazolni.

Több újság szerint a napokban Rooney azt mondta barátainak, hogy az Old Traffordra akar igazolni, még akkor is, ha jelenlegi klubja meg szeretné duplázni fizetését, s heti 35 ezer fontot ígér neki. Ez az összeg azonban nem vetekedhet a manchesteri lehetőségekkel, hiszen az MU a világ egyik leggazdagabb egyesületének számít.