Tóth József: Ez minden idők legfurább Eb-je

Vágólapra másolva!
Már szinte meg sem lepődik a meghökkentő eredményeken Tóth József, az Újpest egykori kiváló válogatott védője, s mint elmondta, számára ez minden idők legfurább Eb-je. A hajdani kőkemény balhátvéd szerint a végén a portugálok örülhetnek majd.
Vágólapra másolva!

- Gondolta volna az elején, hogy a görögök idáig jutnak? - kérdeztük Tóth Józsefet.
- Dehogy gondoltam volna. Számomra zavarodott ez az egész Eb. Jómagam a torna előtt portugál-spanyol döntőt tippeltem, ám arra álmomban nem gondoltam volna, hogy a spanyol, német, olasz, francia és angol válogatott ilyen gyorsan hazatér. Mindez elsősorban a sztárok kimerültségével magyarázható, hiszen kegyetlen idényen vannak túl. Bevallom, számomra ez minden idők legfurább Eb-je, ennyi meglepetést és ennyi fáradt futballistát ugyanis korábban nem láttam a tornákon.

- A futballisták közül kit emelne ki?
- Figo a hollandok ellen parádésan játszott, nem véletlenül választották korábban Aranylabdásnak. Viszont bizonyára neki is fontos volt a frissítés, hiszen az elmúlt meccseken ő is eléggé "roggyantan" futballozott.

- Az ön egykori posztján játszók közül ki tetszett leginkább?
- Jóllehet a francia Silvestre már beljebb húzódott a védelemben, azért az ő stílusát mindig sokra tartottam.

- Melyik csapatnak szurkolt az Eb-n?
- Egyiknek sem. Én a magyar válogatotton kívül nem szurkolok senkinek. Csak egyszer érnénk már meg, hogy legalább az elődöntőig eljutunk. Na jó, már a negyeddöntővel is beérem a németországi vb-n, csak legyünk ott.

- Mit tippel a döntőre?
- A portugálok revánsot vesznek a görögökön a bemutatkozó meccsen elszenvedett vereségért.

Bánki József