Sergio Ramos szerint nem Eb-favorit a spanyol csapat

Vágólapra másolva!
A 2007-es esztendő a lehető legjobban alakult a Real Madrid spanyol védője, Sergio Ramos számára: a fiatal focista bajnoki címet nyert klubjával, és az új szezonban is az élen áll a királyi gárdával a Primera Divisiónban, miközben hazája válogatottjával kijutott az Európa-bajnokságra. A madridiak játékosa jobbhátvédként és középső védőként is remek teljesítményre képes, mindkét poszton jól érzi magát.
Vágólapra másolva!

- Elmúlt két idényben alig hagyott ki mérkőzést a klubjában vagy a válogatottban. Mi a titka?
- Szerencsém volt, hogy az edzők, akinek a keze alatt dolgozhattam, mind megbíztak bennem. Ezen kívül nagyon odafigyelek az egészségemre. Egy sportolónak szerintem szigorú étrend és időbeosztás szerint kell élnie, főleg, ha olyan csapatokban szerepel, mint a Real Madrid vagy a spanyol válogatott.

- Pályafutása elején inkább középhátvédként szerepelt, mostanában viszont inkább a védelem jobb oldalán játszik. Melyik poszton érzi magát jobban?
- Ezt a kérdést már sokszor feltették nekem, de nem tudok választ adni rá, nincsen kedvenc posztom. Jobbhátvédként jobban tudom a támadásokat segíteni, és ez tetszik, ebben a pozícióban könnyebb felhívni magamra a figyelmet. Középhátvédként az embernek sokkal nagyobb a felelőssége, egyetlen hiba is súlyos következményekkel járhat. Mind a két posztot kedvelem.

- Az biztos, hogy láthatóan jól érzi magát jobbhátvédként, és gyakran tűnik fel az ellenfél kapuja előtt. Nem szeretett volna csatár lenni?
- Amikor gyerekként elkezdtem focizni, gyakran szerepeltem a csatársorban, de az edzők később egyre hátrébb raktak a csapatban. Az biztos, hogy szeretek előrehúzódni. Ugyanakkor ez veszélyeket is rejt magában, és csak akkor működhet megfelelően, ha az egész csapat ennek megfelelően mozog. A Bernd Schuster által alkalmazott játékrendszerben, a középpályán gyakran két szűrő is van, akik szükség esetén biztosítani tudják a helyemet, ha előrehúzódok. Egy gyors kontratámadás azonban még így is okozhat problémákat.

- Látszik, hogy jól megérti magát a csapattársaival. Jó a hangulat az öltözőben?
- Igen. A lapokban gyakran szoktak arról írni, hogy a Realnál nem az igazi a csapatszellem, de ez már a harmadik évem a királyi gárdánál, és elmondhatom, hogy az öltözői hangulat kitűnő. A játékosok összetartanak, másként nem is lehetne jó eredményeket elérni.

- A madridi játékoskeret kapcsán mindig sok pletykát lehet hallani, főleg az úgynevezett "galatikusok" ideje alatt cikkeztek rossz hangulatról. Ebből mi az igazság?
- Az egész csak spekuláció volt, és gyakran előfordult, hogy a focisták nyilatkozataiból csak egy mondatot idézték. Amikor az eredmények nem voltak megfelelőek nagyon egyszerű volt kitalálni, hogy a játékosok kapcsolata nem megfelelő. De a keret mindig is egységes volt a Realnál.

- Villámgyorsan robbant be a világ labdarúgásának elitjébe. Mit gondol, miben kell még fejlődnie?
- Nagyon fiatal vagyok, és a karrierem valóban gyorsan haladt előre, de meg kell ragadnom a lehetőségeket. Tudom, hogy még nagyon sokat kell tanulnom és fejlődnöm, és az edzéseken mindent meg is teszek ennek érdekében. Szinte nincs olyan játékelem, amiben ne lehetnék még jobb, de elsősorban a taktikai érzékben és az összjátékban kell előrelépnem.

- Fantasztikus játékosokkal futballozhatott együtt. Kitől tanulta a legtöbbet?
- Valóban a világ legjobbjaival játszhattam együtt, és mindenkitől tanultam valamit Ronaldótól Zinedine Zidane-on és David Beckhamen keresztül egészen Roberto Carlosig. Számomra hatalmas büszkeség volt, hogy egy csapatban szerepelhettem ezekkel a klasszisokkal, és nagyon sajnálom, hogy már nincsenek a Realnál.

Forrás: EPA

Az El clásicón Ronaldinhót hol szabályosan, hol szabálytalanul, de rendre megállította

- Madridban dolgozott már López Caro, Fabio Capello és Schuster keze alatt is. Melyikük irányítása alatt érezte legjobban magát?
- Ebből a szempontból nem teszek különbséget az edzők között. Mindegyik trénernek megvoltak a maga módszere, a saját elképzelése. Egy játékosnak mindig alkalmazkodnia kell az edzőjéhez, és az igazán nagy trénerek tudják, miként hozzák ki a legjobbat a focistáikból.

- A spanyol válogatott kvalifikálta magát az Európa-bajnokságra, de menet közben azért akadtak nehézségei. Ezt miként élte meg?
- A spanyol válogatott tagjaként egyvalamiben biztos vagyok: ahogy a kvalifikációs sorozat elején sem voltunk túl rosszak, úgy most sem vagyunk legyőzhetetlenek. A lényeg az volt, hogy higgadtan végezzük a dolgunkat, és a hibák ellenére se hagyjuk veszni a lehetőségeket. A selejtezők végére sikerült formába lendülnünk, és ezt a magas színvonalat kell tartanunk a kontinensviadalon is. Optimistán várom az Európa-bajnokságot, de nem gondolom, hogy mi lennénk a favoritok.

Forrás: www.fifa.com

www.infosport-focivilag.hu