A foci-Eb után nyugdíjba vonul a cseh kapitány

Vágólapra másolva!
A júniusi labdarúgó Európa-bajnokság után távozik posztjáról Karel Brückner, a cseh válogatott szövetségi kapitánya.
Vágólapra másolva!

A 68 éves szakvezető - aki 2002-ben vette át a csapat irányítását - azt tervezi, hogy felhagy az edzősködéssel, és nyugdíjba vonul. Brücknerrel a cseh együttes a 2004-es kontinensviadalon elődöntős volt.

A svájci-osztrák rendezésű Eb-n a csehek a svájciakkal, a törökökkel és a portugálokkal vannak azonos csoportban.

Május végén az amerikai, augusztusban pedig a cseh válogatottat látja vendégül barátságos mérkőzésen az angol együttes a londoni Wembley-stadionban.

A szigetországi szövetség (FA) tájékoztatása szerint az Egyesült Államok május 28-án, a cseh nemzeti csapat pedig augusztus 20-án teszi tiszteletét az angol fővárosban.

Az angol válogatott az amerikaiakkal legutóbb 2005 májusában, a csehekkel pedig 1998-ban találkozott.