Társoldalunk:

Donadoni csak a strandon fél a leégéstől

2008.06.18. 19:12

Olaszország nyögvenyelős továbbjutásának másnapján pezsgett az élet a Casa Azzurriban. Az olasz média főhadiszállásán a győztes, ám továbbra sem ünnepelt hadvezér, Roberto Donadoni tartott sajtótájékoztatót, a franciák elleni meccsről azonban kevés szó esett, a kapitányt inkább az őt ért támadásokról és Marcello Lippi árnyékához fűződő viszonyáról kérdezték.

Bordás Gábor helyszíni tudósítása Oberwaltersdorfból

Bécsből mintegy másfél óra tömegközlekedéssel lehet eljutni Oberwaltersdorfba, ahol az olaszok az Eb-résztvevők közül egyedüliként (hűen az 1998 óta kialakult hagyományhoz) külön média- és szórakoztatóközpontot hoztak létre a csapat iránt érdeklődő sajtómunkások részére, akik azonban e kivételes kényeztetés ellenére sem mutatkoznak túlságosan hálásnak.

Roberto Donadoni mintha előre érezte volna, hogy együttese csak nagy nehézségek árán csusszan majd át a csoportkörön, a Casa Azzurri ugyanis a kapitány személyes döntése alapján került a Baden melletti faluba, annak ellenére, hogy  a csapat Svájcban játszotta első három mérkőzését, s amennyiben megnyerte volna csoportját, úgy a negyed- és az esetleges elődöntőjére is Bázelben került volna sor. A dolgok alakulása folytán azonban mostantól már csak Bécsben meccselhet az olasz válogatott, így Donadoninak ezt a húzását végülis igazolta az idő.

A Badenból induló buszon máris érezni lehet valamit a mediterrán stílusból, Ausztriába érkezésem óta ez az első alkalom, hogy nyomorogni kell egy tömegközlekedési eszközön, habár a tumultust nem az olasz rajongótábor, hanem egy iskolai kirándulócsoport okozza. Az utasok között mindössze egy Del Piero akad, igaz ő elég feltűnő helyen, közvetlenül a kormány mellett foglal helyet, a hatvanas sofőrt azonban egyáltalán nem zavarja, hogy zavarják a szabad kilátásban, jókedvűen elbeszélget az egyébként helybéli lánnyal, majd macsósan benyom egy gombot műszerfalon, és lüktetni kezd a Skatalites zenéjére, ami némileg váratlan, de annál örömtelibb választás a részéről.

A célállomáson mindössze ketten szállunk le egy kínai kollégával, így együtt tesszük meg a hátralévő gyalogutat. Az olasz válogatott nem Oberwaltersdorfban, hanem Badenban lakik, pedig pihenése itt is zavartalan lehetne, a mintegy negyedórás séta alatt egy kertjében locsolgató nyugdíjason kívül nem látunk több embert. A kolléga saját bevallása szerint mindössze húsz-harminc szót tud angolul, ennélfogva egy kicsit akadozik a társalgás, olaszul viszont négy éve tanul, amivel - mint később kiderül - nehezen behozható előnyre tesz szert.  

Forrás: [origo]

Az ágygyárból átalakított olasz központnál kellemesebb helyszínt álmodni sem lehetne egy sajtótájékoztatóhoz, az előtér falairól korábbi világbajnok válogatottak figyelik az embert, de van itt minimúzeum 30-as évekbeli mezekkel és futballcsukákkal, olasz specialitásokat kínáló büfé pultján egy gigantikus parmai sonkával, és egy üresen kongó ajándékbolt, lévén a szurkolók nem látogathatják a Casa Azzurrit. A nagyterem szőnyegein a jelenlegi csapat képmásai virítanak, középen hatalmas kivetítő, akit pedig nem érdekel a műsor, az csocsózással, rúgós focival és plazmatévékre kötött playstationökkel ütheti el időt.

Szóval az olaszok tényleg mindenre gondoltak, leszámítva az olaszul nem beszélő újságírókat,  Donadoni tolmácsa ugyanis a kapitány háromperces monológjait rendszerint húsz másodpercben interpretálja, de azt is olyan olaszosan teszi, hogy az első mondatok után tanácstalanul meredünk egymásra a mellettem ülő osztrák és francia újságíróval. 

Forrás: [origo]

A kamerák miatt laposkúszásban elhagyva helyemet kénytelen vagyok megkérni egy olasz sajtóst, hogy segítsen be a fordításba, ő volt az egyetlen, aki megtapsolta az érkező Donadonit, pedig vagy száz honfitársa van még a teremben.

Az első kérdésekből ugyancsak nem árad az elragadtatás a franciák elleni győzelmet követően, legtöbben a jó játékot kérik számon a szövetségi kapitányon, hiába, a halálcsoport túlélése a világbajnoki címvédőnél még nem ad okot az ünneplésre. Donadoni ennek ellenére állítja, a csapaton belül remek a hangulat, és nem csak a tegnapi továbbjutás óta, így volt ez a hollandok elleni vereség és a románok elleni döntetlen után is, hiszen a sajtóval ellentétben nekik egy pillanatra sem ingott meg a hitük saját magukban.

Forrás: [origo]

"Kiváló a csapatszellem, érzem, hogy a játékosaim mellettem állnak, és ez nekem elég" - mondja a sokat bírált mester, majd hozzáteszi, nem zavarják a munkáját érő kritikák, csak az dühíti, amikor a magánéletén keresztül támadják. "Rengeteg elemzés megjelent arról, hogy melyik meccsen melyik taktikai húzást rontottam el, pedig a valóság az, hogy mind a három találkozón ugyanazt játszottuk, és közel ugyanúgy. A hollandok ellen egyszerűen nem volt szerencsénk, a franciák ellen viszont igen" - jegyzi meg Donadoni, aki ha a taktikát nem is variálta, az összeállítást azért mérkőzésről mérkőzésre rendesen megkavarta.

De Rossi esete most is szóba kerül, a római középpályás nyitómeccsen való jegelése igazi közfelháborodást váltott ki Olaszországban, Donadoni azonban annak ellenére sem hajlandó önkritikát gyakorolni ebben a kérdésben, hogy a románok és a franciák ellen már bevetett futballista mindkét meccsen a csapat egyik legjobbja volt. "Ha most kellene a hollandok ellen játszani, most is a Gattuso, Pirlo, Ambrosini hármast választanám" - makacskodik a kapitány,  pedig saját bevallása szerint pár órával korábban még De Rossinak bókolt. "Azt mondtam neki, ne higgyen az újságoknak, amikor azt olvassa bennük, hogy kiemelkedően játszott. Magához képest nem játszott kiemelkedően, ő alapból így játszik."

Forrás: [origo]

A középpálya után a csatárokra, illetve a góllövők hiányára terelődik a szó. Donadoni szerint a kimerítő szezon után egész csapatot sújtja a mentális fáradtság, amely tapasztalatai alapján általában támadókat viseli meg a legjobban, ez az oka annak, hogy nem találnak a kapuba Toniék. Ám mindezen nehézségek dacára a kapitány úgy véli, Olaszország a továbbiakban bármelyik útjába kerülő csapatot képes lehet legyőzni, igaz, ki is kaphat bárkitől, így például a spanyoltól is, akiket Donadoni az összes csapat közül egyik legkeményebb ellenfélnek tart.  "Nagyon nehéz mérkőzésre számítok" - jósol a szakember, aki nemrégiben személyesen is megbizonyosodhatott az ellenfél játékerejéről, a selección ugyanis a legutóbbi barátságos találkozójukon legyőzte az azzurrikat.

Donadoni nem egy nagy mókamester, a vége felé egyszer mégis elereszt egy poént, miután felteszik neki a kérdést, vajon képes lesz-e valaha kilépni Marcello Lippi árnyékából. "Egyedül a strandon megyek árnyékba, mert fehér a bőröm és hamar leégek" - feleli. Az egybegyűltek nevetnek a viccen, Donadoni mosolyog, majd gyorsan hozzáteszi: "Nem félek Lippi örökségétől, ugyanis jó munkát végzek."

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK