Társoldalunk:

Puyol: Toniban kétszeres veszély lakozik

2008.06.22. 7:29

Vasárnap este a legnagyobb érdeklődéssel övezett spanyol-olasz párharccal zárulnak a negyeddöntők az Európa-bajnokságon, s a mérkőzés győztesével teljessé válik a legjobb négy mezőnye. A spanyol kapitány Luis Aragonés úgy érzi, csapata támadásban felülmúlja a világbajnokot, míg Carles Puyol szerint az olasz válogatott rossz játékkal is képes a győzelemre.

Bordás Gábor helyszíni tudósítása Bécsből

A spanyolok elleni meccs előestéjén párokba rendeződve focizgatnak az olaszok az Ernst Happel-stadionban, egyedül  Cassanón látszik, hogy nem szívesen osztozik a labdán, jobban szereti, ha inkább nála van. Miután mindenki meggyőződhetett róla, hogy nem veszette el a gömbérzékét a pénteki edzés óta, Roberto Donadoni két részre osztja fiait, ez azonban nem sok információértékkel bír a vasárnapi kezdőt illetően, mindkét csapatban akadnak alapemberek. A feladat labdatartás és -szerzés a bólyákkal behatárolt negyedtérfélnyi területen, pörög a rövidpasszos játék, Del Pieróékban láthatóan már most lobog a harci tűz, a társ nevét kiáltva folyamatosan kérik a labdát, akárha a téren lennének.

A kapusok ezalatt a másik oldalon nem sokat mozognak, kizárólag egymás kezébe dobálják a labdát közelről, Buffon nyilván nem akar úgy járni, mint Cech, vagy egyszerűen csak a nagyobb nyilvánosságnak tartogatja vetődéseit. Igaz, az olaszok még így is bőkezűek a spanyolokhoz képest, a selección tréningjének nyílt kapus 15 percében Luis Aragonés kizárólag nyújtó- és futógyakorlatokat végeztet a játékosaival.

Mindkét sajtótájékoztató Luca Toni nevének emlegetésével kezdődik, ám a müncheni támadónak vélhetően inkább az ellentábor részéről elhangzott kérdések nyernék el a tetszését. Míg ugyanis a spanyolok úgy általában tartanak a 196 centis csatártól, addig az olasz újságírók folyvást csak egyetlen újabban jellemző tulajdonsága, a gólképtelensége miatt aggodalmaskodnak. Donadoni szerint persze egyáltalán nem olyan vészes a helyzet, hiszen Toni a franciák ellen kiharcolt egy tizenegyest, és a későbbiekben is lekötötte Gallasék figyelmét, különben pedig felőle akár a kapus is rúghatja a csapat góljait.

Toni képességeivel persze mindenki tisztában van, nem is hallani olyan véleményt, amely szerint inkább a kispadon lenne a helye, annál inkább nyomják az olaszok Alberto Aquilanit a kezdőcsapat felé. Bár Donadoni azt állítja, ő sem tudja még, milyen összeállításban fut majd ki a squadra azzurra a spanyolok ellen, jól értesült olasz kollégák biztosra veszik, hogy a Roma középpályása végre lehetőséget kap. Ez már csak azért is valószínűnek tűnik, mert Andrea Pirlo és Gennaro Gattuso eltiltása miatt két hely is megüresedett az olasz középpályán, ráadásul a kapitány az első meccsen mellőzött, azóta viszont kirobbanthatatlan De Rossi esetében sem szégyellt váltani, bár hogy ebben mekkora szerepe volt a ránehezedő össznépi pressziónak, sosem fogjuk megtudni. 

Az eltiltottakról szólva Donadoni azt találja mondani, hogy Gattuso szerepe kevésbé fontos milánói csaptársáénál, aztán persze azonnal korrigál, és hosszú monológba kezd, melynek lényege szerint a huszonhármak közül mindenki egyenértékű, de kár is ezt túlmagyarázni, hiszen a játékosok ezzel valamennyien tisztában vannak.

Szóba kerülnek korábbi csaták is, elsősorban a márciusi 1-0-s spanyol győzelem, amely a kapitány szerint, mint minden barátságos meccs, számos tanulsággal szolgált, de egy negyeddöntő azért mégiscsak más lapra tartozik.

A nap nosztalgiaslágere inkább az 1994-es vb-ütközet, ahol a Donadonit is a soraiban tudó olaszok Dino és Roberto Baggio góljával verték ki spanyolokat. Az azóta mesterré lett középpályás emlékeiben saját bevallása szerint már kevésbé élénken él ez a találkozó, mint az újságírókéban, azt mondja, olyan összecsapás volt, amelyen könnyen fordítva is alakulhatott volna az eredmény.

Donadoni különben sem egy történelmi párhuzamokat kedvelő ember, a jelennek kell élni, ismétli el többször elsőre is könnyen megjegyezhető mottóját. "A futballban bármi megtörténhet, azt hiszem, ezt nem kell bizonygatnom a szombati horvát-török meccs után" - mondja a kapitány, majd elmeséli, hogyan maradt le előbb a horvátok góljáról, majd az eredmény láttán szobáját ismét elhagyva a törökök egyenlítő találatáról is.   

A francia és a spanyol csapat között a fizikai adottságokban látja a legnagyobb különbséget, a franciák erősebbek, a spanyolok viszont gyorsabbak, sokkal nehezebb őket kontroll alatt tartani. "Hatékony a szélsőjátékuk, veszélyesek a csatáraik, és távoli lövésekkel is képesek gondokat okozni. De nekünk is megvannak a magunk erősségei, és nekik is a gyenge pontjaik. A spanyolok nyilván ugyanúgy felkészülnek belőlünk, mint ahogy mi is belőlük, ezért találnunk kell valamit, amivel elbizonytalaníthatjuk őket, de ez nem jelenti azt, hogy le kéne mondani a saját játékunkról."  

Mikor a taktika további részleteiről kérdezik, Donadoni inkább humanizmusáról tesz tanúbizonyságot. "A stratégia persze nagyon fontos, aztán az erő, a kitartás, és tudnék mondani még vagy húsz összetevőt, mindegyikből következik egy újabb. De a foci mégiscsak elsősorban arra való, hogy élvezd és hogy másokat szórakoztass vele. Sok kórházban fekvő, súlyos betegségekkel harcoló embertől kaptunk levelet az utóbbi napokban, azt írták, hogy a válogatott továbbjutása adta vissza nekik a gyógyulásba vetett hitüket. Nagyon megérintettek ezek a mondatok, ráébredtem, hogy mennyire szerencsés vagyok, és hogy másokon is segíthetek azzal, amit csinálok, ennél pedig semmi sem lehet fontosabb."

Előző
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK