Örülnek a spanyoloknak a németek

Vágólapra másolva!
Jobban féltek a németek az oroszoktól, s most Németországban kimondatlanul is nagyobb az öröm amiatt, hogy a bécsi döntőben vasárnap este a spanyolok ellen vívja az Európa-bajnoki döntőt a válogatott.
Vágólapra másolva!

A több milliós szurkolótábor pedig ugyan a két évvel ezelőtti, a világbajnokságon történt jó szerepléshez kapcsolódó "nyári mese" megismétlődését reméli, a törökök elleni drámai küzdelem, a "majdnem vereség", s csak az utolsó pillanatban kivívott győzelem után a korábbinál kissé óvatosabbak ezek a remények.

A pénteki német lapok a legelismerőbb hangon írtak a spanyolok játékáról, s hasonlóan nyilatkozott Joachim Löw szövetségi kapitány is. Löw egy televíziós interjúban kiemelte, hogy az 1964-ben Európa-első ibériaiak az oroszok ellen kiváló teljesítményt nyújtottak, s elismerte azt is, hogy a torna legkiegyensúlyozottabb csapata nem Németország, hanem Spanyolország volt.

A spanyol válogatott végig magas szinten játszott, s a játékosok különösen technikailag rendkívül erősek - jelentette ki a német tréner, aki mégis annak a reménynek adott hangot, hogy a Portugália elleni játék megismétlése elég lesz az Európa-bajnoki cím megszerzéséhez.

A vasárnapi ellenfél technikai képzettségét és gólerősségét dicsérték a pénteki kommentárok is, figyelmeztetve arra, hogy a meglehetősen sokat bizonytalankodó német védelem - ha csak nem javul fel ugrásszerűen - kevés lesz a "spanyol művészek" ellen.

A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) ennek kapcsán arról írt, hogy a német válogatott mindent tud, s ezt az elmúlt időszakban több alkalommal is bizonyította. A tekintélyes újság megítélése szerint ugyanakkor a fő probléma az, hogy nem mindig, s különösen nem a mostani Európa-bajnokság során. Ezzel összefüggésben a FAZ arra emlékeztetett, hogy a válogatott több mérkőzést is meglehetősen idegesen, s különösebb szenvedély nélkül játszott végig. A lap szerint rejtély, hogy a Löw-legénység miként tud ennyire kétarcú lenni.

De a futball játék, s épp ezért tele van rejtéllyel - írta a lap, de azért - a többi újsággal együtt - annak a remények adott hangot, hogy Németország válogatottja vasárnap este Bécsben a legjobb arcát mutatja. Ami elég lesz majd a győzelemhez.

Küldje a #FUTBALLMMS kódszót sms-ben a 777-re, és fotókkal kiegészített információkhoz juthat mindössze havi 499 forintért! A regisztrációs sms díja 72 forint.
A szolgáltatást T-Mobile-ügyfelek vehetik igénybe. (x)