Társoldalunk:

Ljungbergtől nem kell tartanunk a vb-selejtezőkön

2008.06.28. 10:13

Lemondta a válogatottságot Fredrik Ljungberg, a labdarúgó Európa-bajnokságon a csoportküzdelmek során elvérző svéd együttes csapatkapitánya.

A hírt a svéd Helsingborg Dagbladet című lap internetes oldalán közölte. A cikk idézi a 31 éves középpályása azon levelét, melyben a játékos jelzi, hogy továbbra is az angol West Ham United szeretné folytatni pályafutását, ám a klubja mellett a válogatott-szereplést nem tudja tovább vállalni, mert az túl megterhelő lenne a számára.

"Több mint tíz évig voltam a kezdőcsapat tagja a válogatottban, eljött annak az ideje, hogy távozzam. Svédországban nagyon sok tehetséges játékos van, ezért biztos vagyok benne, hogy megtalálják az utódomat a posztomon" - áll Ljungberg levelében.

Forrás: Getty Images

A kiváló középpályás 1998-ban mutatkozott be a válogatottban, mellyel a 2002-es és 2006-os világbajnokságon, illetve a 2000-es, a 2004-es, illetve az idei Európa-bajnokságon is szerepelt. 75 mérkőzésen 14 gólt szerzett. Ljungberg utolsó mérkőzését június 18-án játszotta a csapatban, amely 2-0-ra kikapott a később elődöntőig menetelt orosz együttestől.

A svéd csapat a magyarokkal egy csoportban szerepel a szeptemberben kezdődő világbajnoki selejtező-sorozatban.

Küldje a #FUTBALLMMS kódszót sms-ben a 777-re, és fotókkal kiegészített információkhoz juthat mindössze havi 499 forintért! A regisztrációs sms díja 72 forint.
A szolgáltatást T-Mobile-ügyfelek vehetik igénybe. (x)



KAPCSOLÓDÓ CIKKEK