Lelkes fiúk bárhonnan belevetődnek a labdába

Vágólapra másolva!
Az ír futballisták az utolsó leheletükig robotolnak, ráadásul egy minden hájjal megkent olasz hadvezér úgy ráncba szedte őket, hogy tavaly nyolc meccsen keresztül nem lehetett nekik gólt rúgni. Az Európa-bajnokságon alighanem megkeserítik majd az ellenfeleik életét, más kérdés, hogy mihez kezdenek, ha a kapus Given vagy a gólvágó Keane netán kiesne a sorból.  
Vágólapra másolva!

Miért érdemes szurkolni nekik?

Ha van olyan válogatott, amelyről elmondható, hogy egyetlen másodpercig sem adja fel, utolsó leheletéig küzd, akkor az az ír csapat, amelynek tagjai a képességbeli hiányosságokat elképesztő lelkesedéssel pótolják.

Hogyan lehet legyőzni őket?

Robbie Keane-t és a szélsőket leszámítva az ír csapat nem túl gyors. A védelemben ugyan kiválóan fejelő játékosok szerepelnek, akik sem magukat, sem az ellenfelet nem kímélik, de pontos passzjátékkal ki lehet őket játszani, támadásban pedig csak Keane-re kell figyelni.

Forrás: AFP

Mit várunk tőlük?

A lövésekbe és a beadásokba méterekről önfeláldózóan belevetődő hátvédeket, megállás nélkül zakatoló középpályásokat, fantasztikus szurkolókat, valamint valami váratlant Európa egyik legsikeresebb edzőjétől.

Kire figyelünk?

A csapat magját olyan rutinos futballisták alkotják, akiknek alighanem az Európa-bajnokság lesz az utolsó nagy lehetőségük, hogy címeres mezben is megmutassák magukat. Shay Given, Richard Dunne, Damien Duff vagy Robbie Keane klubszinten már bizonyították, hogy remek játékosok, és most végre a válogatottban is megtehetik.

Forrás: AFP

A gyenge pont

A támadójáték túlságosan is Keane játékára alapul, aki rendre a leshatáron várja a kiugratásokat, azonban őt kikapcsolva az írek gyakorlatilag tanácstalanok az ellenfél tizenhatosánál.

Róluk mondták

"A Trapattoni-féle ír válogatott ellen mindenki szenvedni fog, mi is. Nagyon kemény ellenfélnek számítanak, és ha lebecsüljük őket, akkor rosszul járhatunk" - figyelmeztetett az olasz szövetségi kapitány, Cesare Prandelli.

Kapusok: 7/10

Az írek első számú jelöltje, Given immár másfél évtizede védi a nemzeti csapat kapuját, ő tartja a válogatottsági rekordot is. Remek képességű, rutinos játékos, aki a selejtezők egyik hőse volt, és valószínűleg az Európa-bajnokságon sem fog unatkozni. Viszont ha valami miatt kidől a sorból, akkor az írek nagy bajban lesznek.

Védelem: 7/10

Giovanni Trapattoni alaposan összekapta a védelmet, amely tavaly új rekordot állított fel azzal, hogy nyolc mérkőzésen keresztül még csak gólt sem kapott. Dunne és John O'Shea személyében két rendkívül tapasztalt futballista is szerepel ebben a csapatrészben, de bárki is játszik mellettük, az biztos, hogy a szívét-lelkét is kiteszi a pályára.

Középpálya: 6/10

A csapatrészt elsősorban dolgos iparosok alkotják, akik képesek megállás nélkül robotolni 90 percen keresztül, de sok kreatív megoldást nem lehet várni tőlük. A támadásépítés elsősorban a szélsőktől várható, azonban Duff gyorsasága már megkopott egy kissé, és ez problémát jelenthet.

Csatársor: 7/10

A válogatott általában 4-4-2-t játszik, de a gólszerzés a selejtezők során szinte kizárólag Keane-re hárult, aki azonban nem okozott csalódást. A támadó a kvalifikációs sorozatban hétszer talált be, és az Európa-bajnokságon is elsősorban tőle várják a gólokat, hogy ki lesz mellette a másik csatár, szinte teljesen mindegy.

Szövetségi kapitány: 8/10

Nem kis meglepetést okozott, amikor Trapattoni még 2008-ben átvette a válogatott irányítását, de a veterán olasz szakember már a dél-afrikai vébére is majdnem kivezette az íreket. A szövetségi kapitányt sokat kritizálják konzervatív hozzáállása és defenzív taktikája miatt, de Trap egy nagyon egyszerű érvvel lesöpörheti az ellenvéleményeket: az eredmények mellette szólnak.

Összesen: 35/50



Tanácsunk a szövetségi kapitánynak

Trapattoni többször is hangsúlyozta, hogy az Eb-keret összeállításakor a rutin lesz az elsődleges szempont, azonban akad néhány fiatal tehetség, akik az Európa-bajnokságon akár meglepetést is okozhatnak. A csehek elleni barátságos mérkőzésen bemutatkozó szélső, James McClean, illetve a középpályás James McCarthy beférhetett volna a 23-as keretbe, Trapattoni azonban úgy vélte, hogy az ifjoncokat lassan kell beépíteni a csapatba - ezért aztán McCarthyt kihagyta.

Forrás: AFP

Út Ukrajnába és Lengyelországba

Két kötelező győzelem után a válogatott hazai pályán kapott ki Oroszországtól, és ekkor kevesen gondolták volna, hogy kijuthat az Európa-bajnokságra. A következő mérkőzésen Szlovákia ellen idegenben szerzett pont azonban már jelezte, hogy az írek nem fogják feladni, és Keane vezérletével kibrusztolták a győzelmet Macedónia ellen otthon és vendégként is. Ezt követően elsősorban a védelem volt középpontban, Szlovákia és Oroszország ellen is gól nélküli döntetlennel szerzett pontot a csapat, és főleg a moszkvai összecsapáson hárult hatalmas munka a hátsó alakzatra, amelyből a kapus Given és a középhátvéd Dunne emelkedett ki. Az írek szerencséjére az örmények megtréfálták a szlovákokat, így Keane-nék megszerezték a második helyet, majd egy újabb mázlival a pótselejtezőn Észtországot kapták, amely ellen idegenben is fölényes győzelmet ünnepeltek.

Csoportellenfelek: Olaszország, Horvátország, Spanyolország.

www.global-soccer.eu