Mégis elkészült az Eb-re a Berlin-Varsó autópálya

Vágólapra másolva!
Szerdáról csütörtökre virradóra átadták a Berlint és Varsót összekötő A2-es autópálya utolsó 50 kilométeres szakaszát, így a német fővárosból már el lehet jutni könnyedén a lengyel főváros Európa-bajnoki mérkőzéseire.
Vágólapra másolva!

"Most már autópályán jöhetnek a futballszurkolók az Európa-bajnokságra" - jelentette be az üzemeltető cég szóvivője.

Az építkezés hónapokig állt, mert tavaly egy kínai cég kivonult a projectből, így úgy tűnt, a Zyrardów és Varsó közötti utolsó 50 kilométeres szakasz nem készül el határidőre.

Az Eb nyitómérkőzésére pénteken 18 órakor Varsóban kerül sor Lengyelország és Görögország között.

Forrás: AFP/Janek Skarzynski

A Berlinbe vezető útvonalon még a lengyel főváros környékén vannak olyan szakaszok, amelyekről hiányzik a burkolat utolsó rétege, ezért sebességkorlátozásokra kell számítani. Ezeket a részeket az Eb után lezárják, hogy még a fagyok előtt befejezhessék a munkálatokat.