Sötét ló lenne Lengyelország

Vágólapra másolva!
Döntetlenre számít az Eb nyitómeccsén a házigazda Lengyelország szövetségi kapitánya, míg a rivális Görögország csapatkapitánya arra panaszkodott, hogy nem teljesen ismerik a lengyelek játékát.
Vágólapra másolva!

"Azt akarom, hogy Lengyelország legyen a torna sötét lova" - jelentette ki a pénteken 18 órakor kezdődő Európa-bajnokság nyitómeccse, a lengyel-görög előtt Franciszek Smuda, a házigazda Lengyelország vezetőedzője. Bár Smuda szerint csapata fiatal és tapasztalatlan, de azt mondta, játékosai meggyőzték arról, hogy számíthat rájuk.

Smuda azt mondta, az a céljuk, hogy továbbjussanak a csoportból. "A görögök ellen a győzelem a cél, de tudjuk, hogy a nagy tornák nyitómeccsei általában döntetlennel végződnek" - magyarázta a szakvezető, akinek a csapata Görögország mellett Csehországgal és Oroszországgal szerepel az A-csoportban.

A korábbi lengyel válogatott kapus, Jerzy Dudek is egyetértett Smudával, ő 0-0-ás döntetlent tippelt a nyitómeccsre. Jorgosz Karagunisz, a görög válogatott csapatkapitánya szerint dolgukat nehezíti, hogy nem igazán ismerik a lengyel válogatottat. "Az elmúlt két évben a lengyelek csak barátságos meccseket játszottak. Elemeztük a játékukat, de nem tudunk róluk mindent" - mondta Karagunisz.