Van der Vaart forradalmat robbanthat ki a hollandoknál

Vágólapra másolva!
A Goal.com információja szerint a holland labdarúgó-válogatott néhány játékosa, a 97-szeres válogatott Rafael van der Vaart vezetésével fellázadt Bert van Maarwijk szövetségi kapitány ellen a dánoktól elszenvedett 1-0-s vereséget követően.
Vágólapra másolva!

Greg Stobart szakíró elemzésében azt írja, az összetűzés már várható volt, hiszen az elődök zűrös kapitánykodását követően Bert van Marwijk éppen válságkezelő megoldásként érkezett, ezért nem volt véletlen, hogy az általa összeszedett csapat két éve vb-döntőig jutott.

Az évek során megszokottá vált viszálykodás azonban kiújulni látszik, ez tönkreteheti a harmóniát, a válogatott pedig minden esélyét elveszítheti a jobb eredmény elérésére.

A balhé már a dánok elleni csoportmérkőzés előtt kirobbant, állítja Stobart, mert a szakvezető csak a kispadra jelölte Rafael van der Vaartot.

Ami eddig egységbe forrasztotta a csapatot, azok a sikerek voltak, az 1-0-s vereség után azonban Van Marwijk rémálma vált valóra. A portál információja szerint a Tottenham klasszisa 97-szeres válogatottként, a csapat legrutinosabb tagjaként nehezményezte, hogy a kispadon kapott csak helyet, a 70. percben ráadásul nem a kapitány veje, Mark van Bommel, hanem Nigel de Jong helyére állhatott be.

Nem ez az egyetlen probléma a csapaton belül, állítólag feszült a viszony a Klaas-Jan Huntelaar és Robin van Persie, illetve az Arsenal csatára és Wesley Sneijder között is.

A cikk felhívja a figyelmet arra, hogy 1994-ben a Ruud Gullit-Dick Advocaat, két évvel később pedig az Edgar Davids-Guus Hiddink ellentét is a siker rovására ment.