Balotelli a nevelőanyjának ajánlotta a két gólját

Vágólapra másolva!
Mario Balotelli pályafutása legjobb estéjét emlegette a németek elleni, 2-1-ra megnyert Eb-elődöntő után, amelyen mindkét olasz gólt ő szerezte.
Vágólapra másolva!

Az elődöntőben duplázó csatár a meccset a helyszínen megtekintő nevelőanyjának ajánlotta a góljait és a győzelmet. A Balotelli család hároméves korában fogadta örökbe a Mario Barwuah néven született, ghánai származású kisgyereket, aki mára a futballvilág egyik legellentmondásosabb zsenije lett.

"Ez volt pályafutásom legjobb estéje, de remélem, a vasárnapi még jobb lesz" - nyilatkozta Balotelli már a döntőre utalva. "Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült gólokat lőnöm, amikor édesanyám is itt volt a stadionban, a döntőt édesapám is a helyszínen tekinti meg, úgyhogy megint gólt akarok szerezni."

Az olaszok a döntőben a spanyolokkal találkoznak majd, akikkel a csoporkör első fordulójában 1-1-et játszottak. "Nem kell megijednünk a spanyoloktól, tudjuk, hogyan kell játszani ellenük, és hogyan lehet megverni őket. Türelmesnek kell lennünk, hiszen rengeteget van náluk a labda minden meccsen, de meg tudjuk verni őket."

Balotellinek még a gólkirályi címre is jó esélye van, hiszen három góljával holversenyben vezeti a góllövőlistát. "A gólkirályi cím? Majd meglátjuk, szeretnék gólt szerezni a döntőben, de nem az a fontos, hogy játszom, hanem az, hogy nyerjünk."