Több önbizalom kell!

magyar német barátságos
Gelsenkirchen, 2016. június 4. Dzsudzsák Balázs, a magyar válogatott csapatkapitánya (b) és a német Sarni Khedira a Németország - Magyarország barátságos labdarúgó-mérkőzésen Gelsenkirchenben 2016. június 4-én. MTI Fotó: Illyés Tibor
Vágólapra másolva!
Szalai Ádám és Nagy Ádám is felemás érzésekkel jött le a pályáról a németektől szombaton elszenvedett 2-0-ás vereséget követően, amely a magyar labdarúgó-válogatott utolsó felkészülési mérkőzése volt az Európa-bajnokság előtt.
Vágólapra másolva!

"Felemás érzéseim vannak. Ha abból indulok ki, hogy a világbajnok ellen játszottunk, akkor nem volt ez rossz meccs. Viszont ahhoz, hogy

- mondta Szalai Ádám a mérkőzés után, aki hozzátette, azzal kifejezetten elégedettek lehetnek, ahogy sok esetben sikerült kihozniuk a labdát, elől ugyanakkor még határozottabbnak kell lenniük.

Nagy Ádám szerint jelenleg ennyi különbség mindenképpen van a két csapat között, de hangsúlyozta, ez nem ledolgozhatatlan, ugyanakkor a német játékosok minden nap olyan munkát végeznek klubjaikban,

amivel ők most szembesülnek a válogatottban.

A ferencvárosi középpályás kiemelte, hogy többször sikerült eredményesen kihozniuk a labdát, a következő lépés az lesz, hogy három-négy öt- perces labdabirtoklás után ugyanolyan gyorsan tudjanak ritmust váltani és egy gyors támadást vezetni, mint például a németek az első gólnál.

Dzsudzsák Balázs becsúszva szerel Forrás: MTI/Illyés Tibor

"Az elején nem idegesek, vagy megilletődöttek voltunk, egyszerűen csak idő kellett ahhoz, hogy felvegyük a meccs ritmusát" - mondta Nagy Ádám az első tíz percről, amit ismét azzal indokolt, hogy a riválisaik hétről hétre ilyen intenzitású meccseket vívnak klubjaikban.

Fizikálisan még van hova fejlődni

Storck az MTI érdeklődésére azt mondta, elégedett volt a labdabirtoklással, kifejezett kérése volt, hogy becsüljék meg a labdát a játékosai akár a kapust is bevonva, ezért is indult több támadás Királytól. A német szakvezető szerint csapatának még fizikálisan kell fejlődnie az Eb-rajtig, de ezt érthetőnek nevezte az elmúlt hetek kemény munkája után.

"Most már a finomhangoláson lesz a hangsúly a hátralévő időben, hogy készen álljunk június 14-én az osztrákok elleni összecsapásra" - mondta Storck, aki újságírói kérdésre két játékosának teljesítményére személy szerint is kitért, szerinte Kleinheisler dinamikusan és jól játszott, elégedett volt vele, míg Szalaival kapcsolatban úgy fogalmazott,

a védekezésből is kivette a részét, sokszor vezetett labdaszerzéshez a zavaró munkája.

Jérome Boateng (b) és Thomas Müller (j) között nehéz az élet Forrás: MTI/Illyés Tibor

Az Eb-re 44 év után kijutott magyar válogatott kedden utazik majd Franciaországba, ahol elsőként június 14-én Ausztriával csap össze Bordeaux-ban, majd négy nappal később Marseille-ben Izland, végül június 22-én, Lyonban Portugália lesz az ellenfele.