Fiola Attila

Fiola Attila
Hamburg, 2016. június 4. Fiola Attila (b) és a német Andre Schürrle a Németország - Magyarország barátságos labdarúgó-mérkőzésen Gelsenkirchenben 2016. június 4-én. A világbajnok német csapat 2-0-ra győzött. MTI Fotó: Illyés Tibor
Vágólapra másolva!
A szekszárdi születésű védő a Paksi SE korosztályos csapataiban kezdett focizni, végül 2009 tavaszán mutatkozott be a magyar élvonalban. 2014-ig Pakson maradt, ez idő alatt 134 mérkőzésen játszott. Végül a 2014-2015-ös idény téli átigazolási időszakában a felcsúti Puskás Akadémiához szerződött.
Vágólapra másolva!

23 évesen kapott először meghívót a válogatottba, Egervári Sándortól, de csak egy évvel később, 2014-ben mutatkozott be nemzeti színű mezben: Dárdai Pál cserélte be Nikolics helyére a Feröer-szigetek elleni meccs szünetében. Azóta a válogatott minden mérkőzésén játszott, jobbhátvédként a csapat meghatározó játékosává vált.

Pályafutása elején csatárt játszott, volt 19 és 21 gólos szezonja is.

Gellei Imre tette meg védekező középpályásnak, végül pedig Kis Károly húzta hátra a védelembe. Kedvenc posztjáról tavaly így nyilatkozott az Origónak:

"Pakson több mint száz élvonalbeli meccsem volt középső védőként, aztán Felcsúton védekező középpályásként számoltak velem, illetve az utolsó bajnokin jobbhátvéd voltam. Középen jobban szeretek futballozni, de ez csak az NB I-re igaz, mert itt jobbhátvédként nincs annyi feladat.

A válogatottban viszont szívesen játszom a szélen, mert ott a jobb oldalon is nagy a pezsgés."

A világbajnok Andre Schürrle ellen az utolsó felkészülési mérkőzésen Forrás: MTI/Illyés Tibor


A Norvégia–Magyarország Eb-pótselejtező odavágójának 30. percében részleges combizomszakadást szenvedett. Ennek ellenére végül nemcsak az oslói mérkőzést, hanem a budapesti visszavágót is végigjátszotta. Klubjában a Puskás Akadémiánál viszont ezek után nem tudott pályára lépni.

Külföldre szerződne

Bár a felcsútiakhoz még másfél éves szerződés köti, a Puskás Akadémia kiesése miatt biztosra vehető, hogy távozik Felcsútról. A Fradit állítólag érdekli, ő legszívesebben Angliába vagy Németországba igazolna.

"Azért dolgozom mindennap, hogy külföldre szerződhessek. [...] A német foci továbbra is nagyon tetszik, a stílusom is odaillő lenne, de persze ez nem kívánságműsor. Mindenesetre jó lenne egy erősebb bajnokságban futballozni, ahol tovább fejlődhetnék. A Premier League is tetszik, az Arsenal a kedvenc csapatom, mondjuk az angol futball teljesen más, mint a német."

Úgy látszik, a 26 éves játékos magánélete is összekapcsolódik a franciaországi tornával, az Eb-pótselejtezők idején ismerkedett meg élete párjával. Egy közösségi oldalon figyelt fel rá, és mivel "teljes mértékben a zsánere" volt, mondta nemrég a Borsnak, írt neki egy üzenetet. A borsodnádasdi lányt 190 kilométer választotta el Biatorbágyon élő Fiolától, végül két hónap múlva a sorsdöntő hazai, Norvégia elleni pótselejtező alkalmával találkoztak először.

Mi ez, ha nem a legjobb dopping?