Nem becsülnek le minket az osztrákok

David Alaba osztrák fociválogatott
Vágólapra másolva!
Az osztrák labdarúgó-válogatott nem becsüli le a magyarokat a két csapat keddi Európa-bajnoki mérkőzése előtt - mondta Marcel Koller szövetségi kapitány. Prödl Szalait emelte ki a magyar csapatból. 
Vágólapra másolva!

Az osztrák válogatott bázisán, Mallemort-ban megtartott sajtótájékoztatón Koller elismerte, hogy a játékosainak és neki sincs tapasztalata az Európa-bajnoksághoz hasonló nagy tornákról, de mivel a felkészülésük jól sikerült, nem aggódik emiatt.

"A következő napokban még néhány apróságot gyakorolnunk kell, de egyébként készen áll a csapat a megméretésre. Egyelőre csak a saját játékunkkal foglalkozunk, de természetesen lesz olyan taktikai felkészítés is, amikor kifejezetten a magyar csapatra készülünk majd" - közölte.

David Alabáék nem becsülnek le minket Forrás: AFP

Az edző kifejtette: a keretük négy éve együtt van, és mivel soha nem szokták lebecsülni az ellenfeleiket, nem gondolja, hogy a magyarok ellen ebbe a hibába esnének. "Nehéz ellenfélnek gondoljuk a magyar csapatot, keményen oda kell tennünk magunkat a jó eredmény érdekében" - mondta Koller.

Prödl nem like-olja a Trollfocit

Sebastian Prödl, az angol Watford középpályása kifejtette, hogy főként csapatként tartja erősnek a magyar együttest,

A középcsatárról elmondta: nagyon jó fizikai adottságai vannak, "amit jól ki is használ a pályán, keményen, harcosan játszik, nehéz lesz ellene".

Ausztria válogatottja szerda délután érkezett Franciaországba. Az Európa-bajnokság F csoportjában kedden (18.00 órától) a magyar, június 18-án a portugál, június 22-én pedig az izlandi válogatottal mérkőzik.