Társoldalunk:

Szexbotrányba keveredett a spanyolok sztárja

2016.06.10. 17:36

Óriási bajban van a spanyol válogatott kapusa, David de Gea, akiről azt állítják, hogy egy ismert pornófilmrendezővel két nőt prostitúcióra kényszerített. Az egyik nő tanúvallomása szerint De Gea és a Torbe nevű felnőttfilmrendező arra kényszerítette őt és egy másik nőt, hogy szexuális kapcsolatot létesítsenek az Athletic Bilbao két játékosával, akik közül az egyik Iker Muniain. A kapus hazugságnak nevezte a híreket.

Ignacio Allende Fernandezt, ismertebb nevén Torbe-ot idén áprilisban letartóztatták, majd vizsgálati fogságban tartották, miután kiderült róla, hogy egy olyan prostitúciós hálózatot tart fenn, amelynek fiatalkorú lányok is a tagjai.

Egy nem megnevezett áldozat arról beszélt a nyomozóknak, hogy két futballista nemi erőszakot követett el rajta 2012-ben, egy madridi ötcsillagos szállodában - számolt be a Dailymail weboldala.

De Gea a barátnőjévelForrás: AFP/Oli Scarff

A nő azt állította, hogy a két férfi tagja volt a spanyolok U21-es keretének. Spanyol lapértesülés szerint az egyikőjük az Athletic Bilbao támadója, Iker Muniain volt, a másik játékost nem ismerte fel. A rendőröknek elmondta, hogy a találkozót a spanyolok válogatott kapusa, David de Gea és Torbe hozták tető alá.

Az Eldiario.es szerint a rendőröknek vallomást tevő áldozat és egy másik nő a hotelben találkozott a két futballistával, ahol arra kényszerítették őket, hogy "mindent tegyenek meg, amit kérnek tőlük". Egyúttal figyelmeztették a nőket, hogy ne mondják el senkinek a történteket. Cserébe pénzt is ígértek nekik, de ezt sohasem kapták meg.

 

Ignacio Allende Fernandez, alias TorbeForrás: Wikipedia

A nő vallomása alapján elkészített rendőrségi akták szerint a két férfi bántalmazta a két nőt, és szexuális erőszakot alkalmaztak velük szemben, mikor azok visszautasították a futballisták közeledését.

Miután a férfiak kiélték szexuális vágyaikat, azt mondták a nőknek, hogy ami most történt, arról soha senkinek nem beszélhetnek.

De Gea nem volt részese az erőszaknak, és egyelőre nincs hír arról, hogy hazaküldik-e az Eb-ről, igaz, a spanyol csapat hivatalosan még nem reagált a hírekre.

A Manchester United-kapus ügyvédje szerintDe Gea továbbra is az Eb-részvételre koncentrál.A focista ügynöke nem kívánta kommentálni a híreket, a kapus azonban később mindent cáfolt.

"Minden hazugság, amit rólam mondanak. Engem leptek meg leginkább a hírek, de nagyon nyugodt vagyok, mert tudom, hogy mit csináltam, és tudom, hogy semmi sem igaz az elhangzottakból" - közölte a spanyolok péntek esti sajtótájékoztatóján De Gea, aki bejelentette azt is, hogy a csapattal marad. Hozzátette, a jogászai kezelik az ügyét.

Balra De Gea, jobbra Iker MuniainForrás: AFP/Afp

De Gea további négy Manchester United-játékost is be akart szervezni, de arra nincs bizonyíték, hogy ez a csoportos találkozó valóban lezajlott-e.

Muniain és de Gea a whatsapp nevű kommunikációs csatornán tartotta a kapcsolatot egymással és a nővel, ezeket a beszélgetéseket a rendőrség megszerezte, és bizonyítékként használja az eljárásban.

Kettőjük bűnösségét egy másik áldozat vallomása is alátámasztja, aki az eset idején még fiatalkorú volt. Egy másik spanyol lap, az El Confidencial cikke szerint az ügynek részese volt a Real Madrid támadó középpályása, Isco is.

"Sem a rendőrségtől, sem a bíróságtól nem kerestek meg minket ez ügyben" - reagált a hírekre Iker Muniain ügynöke.

A világ egyik legjobb kapusának tartott De Gea hat éve eljegyezte mostani barátnőjét, Edurne Garciát, aki tavaly Spanyolországot képviselve 21. lett az Eurovíziós Dalfesztiválon.

A legutóbbi két Eb-n győztes spanyolok hétfőn Csehország legjobbjai ellen kezdik meg szereplésüket az Eb-n, azt követően pedig Törökország és Horvátország együtteseivel találkoznak a csoportkörben.