Király Gábor: Akár már mehetnék is haza

Ausztria-Magyarország
Vágólapra másolva!
Bernd Storck, a magyar válogatott szövetségi kapitánya szerint egy álom vált valóra azzal, hogy csapata az Ausztria elleni 2-0-s győzelemmel kezdett a franciaországi Eb-n.
Vágólapra másolva!

"Óriási, amit a csapat teljesített, megérdemelten nyertünk, keményen dolgoztunk, nagyon nagy ez az eredmény!" - nyilatkozta a meccs után Bernd Storck az M4 Sportnak.

kellett egy kis idő, hogy játékba lendüljünk. Most jön egy kis szünet, regenerálódunk, aztán meglátjuk."

Fotó: Polyák Attila - Origo

Az Eb-k korrekordját megdöntő 40 éves kapus, Király Gábor szerint borzasztó nehéz felkészülése volt a válogatottnak. "Sokszor kerültünk nehéz helyzetbe testben és lélekben is. Bíznunk kellett abban, hogy a munka kifizetődik, akkor is, amikor nem sikerült jól mondjuk egy edzés" - fogalmazott a Haladás játékosa, aki kedden, még a meccs előtt arról is beszélt, hogy az utóbbi évtizedekben még televízión sem követte az Eb-ket és a vb-ket. "Egy Eb-meccs egészen más, óriási érzés volt, hogy a fél stadion magyar szurkolókkal volt tele, akár már mehetnék is haza."

"Félelmetesen játszottak a fiúk, a két gól csak hab a tortán" - mondta röviden az első magyar gól szerzője, Szalai Ádám.

Gera örül Szalai góljának Fotó: Polyák Attila - Origo

"Nagyszerű érzés, hogy kijutottunk, annak meg különösen örülök, hogy így kezdtünk, és legyőztük a sokkal esélyesebbnek vélt osztrákokat" - nyilatkozta szintén az M4-nek Gera Zoltán, aki a magyar csapat egyik leghasznosabb játékosa volt. "Egy jó csapat ellen nyertünk, jól játszottunk. Az elején megilletődöttek voltunk, de Alaba helyzete után sikerült összeszedünk magunkat" - tette hozzá a Ferencváros középpályása, aki kiemelte,

nagyon örül Szalai Ádám góljának,

a csatár ugyanis régóta nem volt eredményes.

"Nagyszerű érzés, hogy Ádám gólt lőtt, és a kétketdőnek bizonyított. Nagyszerű érzés volt ennyi magyar előtt játszani, elképesztő hangulatot teremtettek a szurkolók, és akik otthon szurkoltak, azokat is üdvözöljük" - fogalmazott Gera. "A szertáros nekem is mondta reggel, hogy Szalai gólt fog rúgni, remélem, hasonlóan meg fogja jósolni a magyar gólokat a folytatásban."