Társoldalunk:

Elméletben nem is olyan nehéz megverni a belgákat

2016.06.26. 19:02

A belga válogatott az elmúlt 22 mérkőzéséből hármat veszített el. Ha pedig csak a tétmeccseket nézzük, akkor mindössze kettőt: Wales és Olaszország ellen. Mindkét csapat három védővel játszik, és a belgák gólt sem tudtak nekik rúgni 270 perc alatt. Az tehát ismert, hogyan lehet elkapni őket, már csak az a kérdés, Bernd Storck is erre készül-e.

A belga válogatott a selejtezőcsoportját megnyerve (7 győzelem, 2 döntetlen, 1 vereség, gólkülönbség: 25-4) kvalifikálta magát a franciaországi Európa-bajnokságra. Az egyetlen vereségét Wales ellen szedte össze, idegenben (0-1), de hazai pályán sem bírt a walesi csapattal (0-0), vagyis még gólt sem tudott ellene szerezni. Az Eb-n az olaszokkal járt így: rúgott gól nélkül szenvedett 2-0-s vereséget. 

A három védő nem fekszik a belgáknak

A meccsek közötti összefüggés az, hogy 

Wales és Olaszország is a ma ritkának számító háromvédős rendszerben futballozik. 

Ezt a szisztémát próbálta ki Bernd Storck is Portugália ellen, ami persze messze nem jelenti azt, hogy vasárnap este is ezt láthatjuk majd, de akár még így is alakulhat a meccs. 

A belgák kétszer is csak a kapujukban találták meg a labdátForrás: AFP/Jean-Philippe Ksiazek

Gera Zoltánt a szünetben lecserélte a kapitány, a helyén a jobbszélsőből lett jobbhátvéd, Bese lépett pályára a szárnyvédő szerepében. A túloldalon Korhut játszotta ugyanezt. A szárnyvédők feladata kettős: labda nélkül védekeznek, ilyenkor a rendszer 5-4-1-nek tűnik, ha viszont nálunk van a labda, fellépnek az oldalvonal mellett, és a formáció átalakul 3-5-2-vé.

Mi a rendszer lényege?

A 3-5-2-es rendszerben a három hátvéd lényegében a védőzóna közepét szállja meg, jellemzően egy szabad emberrel középen és két emberfogóval, akik az ellenfél csatárait őrzik, a mélyebbre húzódó két középpályás pedig a széleket felügyeli. 

A Maradona köré épített argentin kezdőcsapat az 1986-os vb-döntő előttForrás: AFP
Hogy került a fociba a 3-5-2?

Johan Cruyff gyűlölte a 3-5-2-t, gyakran hangoztatta, hogy ez a rendszer a futball halála. Nem véletlen, hogy az antifutballra fogékony Argentína és Olaszország dolgozta ki az alapjait. 

A felállást az 1986-os vb-n ismerte meg a világ. Carlos Bilardo, az argentin szövetségi kapitány sehogy sem tudta az addig ismert keretek között a csapatba illeszteni Diego Maradonát, így az egész csapatot köré húzta fel.

"Szeretek első lenni – mondta Bilardo. A futballt a győzelemért játsszák. Aki show-t akar, az menjen színházba vagy moziba. A futball másról szól. Néhány ember teljesen el van tévedve ebben a kérdésben. Azt mondták, végzetes hibát követek el, ha három középső védővel állok fel. De én azt válaszoltam, hogy nem vagyok összezavarodva, higgadjanak le, mindent kézben tartok, minden rendben van. Az 1986-os világbajnokságon az egész világ láthatta. Amikor ezzel a felállással kezdtünk a meccseken, az egész világ csak nézett, senki nem ismerte részleteiben a rendszerünket" – üzent kritikusainak a mexikói vb után, amelyet meg is nyert a csapatával.

Amennyiben ez a két, szélre helyezkedő középpályás valóban középpályásként játszik, azaz a két támadó szellemű szélső védő lép egy sorral előrébb – ezt játszotta például Németország 1990-ben Stefan Reuterrel és Andreas Brehmével vagy Horvátország 1998-ban Mario Staniccsal és Robert Jarnival –, akkor a felállás kevésbé defenzív, mint ha két ortodox szélső védő játszana a védelem két szárnyán. Bár az edzők folyamatosan igyekeztek tagadni, ez a felállás valójában 5-3-2-nek minősült.

Az olasz válogatott 3-5-2-es felállása Belgium ellen. A védővonal magasra feltolva, a középpályán döntő fölény, a két csatár kezdi a védekezést. Szinte minden olasz játékos egy 22 méteres sávon belül helyezkedik, teljesen leszűkítve a területetForrás: Origo

A felállás beleillik az olasz futballfilozófiába, amely évtizedekkel ezelőtt elvesztette a hitét a szélsőkben, és helyette a pálya közepének uralására koncentrált. A 3-5-2-es formáció az előretolt szélső hátvédek, azaz a szárnyvédők által lehetőséget biztosított a széleken vezetett támadásokra úgy, hogy közben a pálya közepét nyolc játékos szállta meg, vagyis a támadójáték minimális kockázatot rejtett csak magában. 

Hogyan lesz támadás a bunkerből?

Míg védekezésben, labda nélkül az a cél, hogy a játékosok minél közelebb helyezkedjenek egymáshoz, túltöltve a pálya közepét, addig labdabirtoklásban teljesen széthúzódik a csapat. Az olaszok támadásban elsősorban a két szárnyvédőre, Darmianra és Candrevára számíthattak Belgium ellen, de ha nem sikerült passzokkal felépíteniük a támadást, akkor sem volt baj: még mindig ott voltak a hosszú indítások. 

Olaszország 3-5-2-es felállása labdabirtoklás esetén. Érdemes összehasonlítani az előző képpel a Darmian, De Rossi, Candreva hármas közti távolságot, rögtön érthetővé válik a rendszer lényege.Forrás: Origo

Az olaszok az első góljukat is egy hosszú indítás után szerezték meg, Bonucci találta meg a leshatárról kilépő Giaccherinit. Gyakran éltek a meccsen ezzel az eszközzel:

Az olasz válogatott hosszú labdái Belgium ellen, kékkel a pontos, pirossal a pontatlan labdák (37/17)Forrás: FFT/Statszone


Miért működik mindez Belgium ellen?

A belga csapat nagyban épít az egyéniségeire, az egy az egy elleni játékra. Ám ahhoz, hogy a bal oldalon Hazard vagy a jobb oldalon Carrasco a kapu közelébe tudjunk kerülni, nemcsak a szárnyvédővel, de a mögötte biztosító középső védővel is meg kell küzdenie. Ha nem vállalja a párharcot, akkor középre is ívelheti a labdát, de ott meg az egy szem középcsatár küzd 2-3 belső védővel.

Olaszország–Belgium 2-0, kezdőcsapatokForrás: Origo


A belga válogatott ráadásul klasszikus broken team, ami azt jelenti, hogy élesen két részre különül a csapat taktikai feladata 5+5-ös bontásban – ahogy azt az Origo által megkérdezett belga szakíró is magyarázta ebben a cikkünkben. A négy védő és az előttük biztosító középpályás (Nainggolan) a védekezésért felel, míg Witsel és a négy előtte játszó támadó rohamoz, és ez a két blokk sokszor nincs összhangban, és túl messzire kerül egymástól – ezt használja ki a 3-5-2-es rendszer középpályás uralma. 

Az olaszok mesterei a védekezésnek, a belgák ellen méterre tartották egymás között a távolságot, céltalan labdajáratásra kényszerítve az ellenfelet. Mindehhez persze kifogástalan fizikai állapot, hibátlan taktikai felkészültség és félelmetes futásmennyiség szükséges. 

Mindez persze csak elmélet, a gyakorlatban óriási meglepetés lenne, ha Bernd Storck szövetségi kapitány három védővel küldené pályára a csapatát.

Korábbi elemzéseink itt olvashatók, további statisztikai érdekességeket pedig itt böngészhet.