Nem hittem, hogy Gomez egyszer hiányozni fog

Németország-Franciaország euro 2016 foci eb elődöntő
Vágólapra másolva!
Németországnak nem sikerült, ami Franciaországnak 2000-ben igen: nem tudott világbajnokként Eb-t nyerni. A német szurkolók nem hibáztatták az első félidőben büntetőt ítélő Nicola Rizzolit, sokkal inkább azon keseregtek, hogy Thomas Müller látványosan taszította a kaput, és hogy olyan napjuk volt, amikor semmi nem jött össze. A helyszínen szondáztuk a német szurkolókat. 
Vágólapra másolva!

A statisztika a németek mellett szólt a csütörtöki elődöntő előtt, hiszen igazi specialistának számítanak abban, hogyan rontsák el az aktuális Eb házigazdájának a kedvét: korábban

hétszer játszottak elődöntőt a rendezővel, és ebből hatszor ők mentek be a döntőbe.

A marseille-i stadionban a lefújás után érződött, hogy a német szurkolók sem nagyon tudnak mit kezdeni a történtekkel, csak ténferegtek, pedig egymástól függetlenül többen is azt mondták, valahol számítottak erre a tornán látottak alapján.

"Végig az volt jellemző ránk, hogy nagyon sokat birtokoltuk a labdát, ilyen téren uraltuk a meccset, de hiába értünk oda a kapu elé, nem tudtunk elég helyzetet kialakítani.

Ő az egyetlen igazi csatár a keretben, erős, meg tudja tartani a labdát, ezek az erények hiányoztak a franciák ellen. És még így is nyerhettünk volna, de Lloris mindent védett, ma ő volt Neuer" – mondta egy háromtagú társaság egyik tagja, Henning, viccnek nevezve, hogy Rizzoli befújta a büntetőt, mondván, "egy Eb-elődöntőben nem szokás ilyet megadni".

Hittek a győzelemben Fotó: Polyák Attila - Origo

A vele lévők közül Manuel azt mondta, amit kézilabdában és a vízilabdában is hallottunk már: nehezebb megnyerni egy Európa-bajnokságot, mint egy vébét, mert sokkal sűrűbb a mezőny. Eddig

csak a franciák és a spanyolok tudták megcsinálni, hogy vb-címvédőként az Eb-t is besöpörjék.

Feltettük a kérdést a németeknek, mitől volt más ez a csapat, mint az a garnitúra, amelyik Brazíliában feltette a mezükre a negyedik csillagot.

Klose és Lahm hiányoztak

"Nem volt itt Klose és Lahm, közülük inkább Lahm játéka segített volna a csapatnak, már csak a beadásai miatt is. Szerintem biztos, hogy jobb labdákat küldött volna a kapu elé, mint Kimmich. És ne felejtsük el Müllert, neki

A Twitteren széles skálán mozognak a vélemények, van, aki szintén a pokolba kívánja Müllert, és azt írja, cserben hagyta a nemzetet, mások megvédik, de általános vélemény, hogy gyászos tornát zárt. A Bayern támadója eddig összesen 11 Eb-meccsen jutott szóhoz, 26 lövéséből egy gól sem lett, miközben a világbajnokságon 2010-ben és 2014-ben is öt-öt góllal zárt.

Az utolsóban tévedett Fotó: Polyák Attila - Origo

Az egyik bűnbak tehát Müller lett, de nem kapott pozitív kritikát Schweinsteiger sem a bután összehozott büntető és a második gólnál bemutatott totojázása miatt, bár ott sokkal inkább a labdát egy rossz átvétellel Pogbának ajándékozó Kimmich és a beadásnál rosszul kimozduló Neuer volt a ludas.

A 2006-os sokkal jobban fájt

"Nem kell temetni minket, optimisták vagyunk, nagyon jó csapatunk van, ez egy olyan nap volt, amikor semmi nem jött össze.

Akkor senki nem várta a csapattól, hogy ilyen messzire jutnak, aztán meccsről meccsre fokozódott a hangulat az országban, és az elődöntő előtt már mindenki elhitte, hogy Németország világbajnok lehet. Aztán jött a hatalmas pofon, amikor az olaszok a hosszabbítás végén kétszer is lecsaptak. Emlékszem, a szurkolói zónában néztük a meccset, és az emberek zokogtak körülöttem. Szerintem most nem volt ennyire tragikus a helyzet otthon" – mondta a 40-es éveiben járó, az arcfestését már kissé elkenő Johan.

Azért ez is pofon a vb-győztesnek Fotó: Polyák Attila - Origo

Egy másik német drukker a kiesés mellett leginkább azért szomorkodott, mert úgy érzi, hosszú ideig a mostani volt az utolsó igazi torna. 2020-ban ugyanis nem lesz házigazdája az Eb-nek, a meccseket 13 városban szórják szét (Budapesten is lesz négy).

"A két következő vébéről pedig nehéz pozitívumot mondani,

Bár ki tudja, a franciaországi utazástól is sokan féltek a terrorveszély miatt, mégis itt volt 30 ezer német Marseille-ben" – magyarázta a Schweinsteiger-mezbe bújt Thomas, aki Kölnből érkezett a barátaival.

Ha apu örül, boldog a család

A szintén német Lenának legalább részben jó estéje volt, neki ugyanis francia a férje, így könnyebben el tudta viselni a vereséget, mivel a párja boldog volt. "Az első félidőben sokkal jobban játszott szerintem a német csapat, szóval nagyon csalódottá tesz az eredmény. Furán hangozhat, de örülök, hogy lőttek egy másodikat a franciák, még rosszabb lett volna az érzés, ha csak azzal a 11-essel nyernek. Erre a meccsre minden elromlott, nem elég a három sérült, de még Boateng is kidőlt, ráadásul minden helyzetünk kimaradt. A munkahelyen egész nap piszkáltak, hogy ki fogunk kapni, én meg folyton megvédtem magam, de azt hiszem, pénteken mindenki rám fog szállni"– mondta nevetve.

És mit csináltak eközben a franciák?

Hát őrült módra nyomták a dudát, még éjjel 3-kor is, az emberek kilógtak a kocsik ablakán, idegenek pacsiztak, ölelkeztek, egy nagy boldogságtenger volt az egész város. A képek alapján Párizsban még ennél is nagyobb őrület volt, de biztos, hogy még ezt is lehet fokozni. Azért Cristiano Ronaldo nyilván mindent megtesz majd, hogy ne legyen népünnepély a Champs-Élysées-n.

Szerinte jó tenne Franciaországnak az Eb-győzelem, mert ráférne az emberekre a tavalyi merényletek sokkja után valami, aminek igazán örülhetnek, és a nemzetet is összekovácsolná. Hozzátette, ugyanezt érezte 2006-ban a hazai vébén. "Néha nehéz kimutatni, hogy német vagy, nálunk az emberek nem rakták ki a zászlókat az ablakba, a 2006-os vébé volt az első eset, hogy ez előfordult. A második világháború óta először voltak az emberek büszkék arra, hogy németek" – állította Lena.

Félig is lehet örülni Fotó: Polyák Attila - Origo

Volt olyan német, aki előre megvette a jegyét a döntőre, és gyorsan reagált a kiesésre, már a marseille-i stadionnál elkezdte árulni.

Nagyvonalú volt, az eredeti áron, 895 euróért keresett rá vevőt.

Ez egyébként az egyes kategória, vagyis a legdrágább, a másik három kategóriában 85, 295 és 595 eurót kell leszurkolni, hogy a Stade de France-ban nézhesse valaki a torna utolsó meccsét.