Vágólapra másolva!
Az Európa-bajnok magyar nőiasztalitenisz-válogatott a nyolcaddöntőben Horvátországgal mérkőzik meg a kantoni csapat-világbajnokságon.

A világbajnoki ezüstérmes Szingapúr ellen pihenő Tóth Krisztina kezdett Tajvan ellen, s 3-1-re győzött egy olyan mérkőzésen, ahol vetélytársa Lu Jü-feng (a világranglistán 102.) olykor alaposan megnehezítette a magyar klasszis dolgát.

Tóth azonban a legmelegebb helyzetekben is uralta a mérkőzést, melynek legizgalmasabb szakasza a záró, negyedik szett volt. Lu itt közel állt ahhoz, hogy kiegyenlítse riválisa 2-1-es játszmaelőnyét, de a vb-n eddig százszázalékos produkcióval előrukkoló Tóth 12:10-re nyerte ezt a szettet, s máris a magyar válogatott jutott előnyhöz.

A folytatásban Póta Georgina olyan parádés játékkal rukkolt ki, hogy még a szakemberek is csodálták a Statisztika fiatal tehetségének megoldásait. Huang Hua (64.) ugyan mindennel megpróbálkozott, többször is kiszorította az asztal mellől Pótát, de kísérletei rendre kudarcba fulladtak. Póta messziről is remekül pörgetett, s 3-0-ra nyerte ezt a találkozót.

A magyarok harmadik embere, Lovas Petra sem rontotta el a rá kiszabott feladatot. Csang Csing (124.) ellen az első két szettet könnyedén, a negyediket pedig hatalmas csatában nyerte meg, miközben a tajvani csak a harmadik játszmában könyvelhetett el részsikert. Magyarország tehát 3-0-ra verte Tajvant, és a látottak alapján a csapat bizakodva várhatja a délutáni nyolcaddöntőt.

Amennyiben Téglás Péter csapata - amely a B csoportban a második helyen végzett - legyőzi a Boros Tamarával felálló horvátokat a magyar idő szerint 12.30-kor kezdődő összecsapáson, a negyeddöntőben Japánnal mérkőzhet.

nők, Divízió 1, B csoport, 5. forduló:
Magyarország - Tajvan 3-0
Tóth Krisztina - Lu Yun Feng 3-1 (2, -3, 6, 10)
Póta Georgina - Hwang Hwa 3-0 (9, 5, 11)
Lovas Petra - Chang Ching 3-1 (2, 7, -9, 9)

A magyar férfi válogatott utolsó előtti csoportmérkőzésén vereséget szenvedett Svédország legjobbjaitól Kantonban. Harczi Zsolt együttese 3-0-ra kapott ki, és csütörtökön Dél-Korea ellen vívja utolsó csoportmérkőzését.

A magyar együttes számára nagy volt a tét ezen a találkozón, hiszen egy esetleges győzelemmel biztosan megszerezte volna a negyedik helyet a B csoportban, ami a 13-24. helyért zajló csatározásokban kiemelt pozíciót biztosított volna Pázsyéknak. Ez végül nem sikerült.

Jakab János a nyitótalálkozón úgy kapott ki 3-0-ra Lundqvisttól, hogy a svéd az első és a harmadik játszmát is a minimális különbséggel billentette a maga javára. A folytatás aztán igazi drámai küzdelmet tartogatott: Zwickl Dániel és Jörgen Persson csatájában Persson már 2-0-ra is vezetett, amikor a BVSC játékosa hirtelen magára talált, s két 11-9-es szettel kiegyenlített.

A mindent eldöntő ötödik játszmában Persson 10-6-ra elhúzott, de 10-8-nál Zwickl két ászt szervált. 14-14-ig fej-fej mellett haladtak, miközben Persson elszerválta magát, de aztán a rutinosabb svéd érte el a meccs utolsó két pontját, s 3-2-re megnyerte a találkozót. Amennyiben a BVSC férfi szakosztálya megszerzi a pénzt Persson igazolására, akkor ősztől ez a két játékos a zuglói klubban folytathatja pályafutást...

Pázsy Ferenc és Robert Svensson mérkőzésének első szettje magabiztos svéd játékot és 11-3-as részgyőzelmet hozott. Pázsy ugyan ezt követően egyenlített (11-9), de Svensson a harmadik (11-7) és negyedik játszmát (11-8) is hozta, s ezzel 3-0-ra nyertek a svédek.

férfiak, Divízió 1, B csoport, 4. forduló:
Magyarország - Svédország 0-3
Jakab János - Jens Lundqvist 0-3 (-9, -6, -10)
Zwickl Dániel - Jörgen Persson 2-3 (-10, -8, 9, 9, -14)
Pázsy Ferenc - Robert Svensson 1-3 (-3, 9, -7, -8)

további eredmények:
Dél-Korea - Tajvan 3-1
Lengyelország - Csehország 3-2

Az állás: 1. Dél-Korea 8 pont, 2. Tajvan 7, 3. Csehország 6, 4. Svédország 5 (6-9), 5. Lengyelország 5 (6-11), 6. Magyarország 5 (4-11)