Vágólapra másolva!

Csak Tóth maradt állva egyesben a pingpong-vébén

Egyesben csak Tóth Krisztina folytathatja szereplését a magyarok közül a jokohamai egyéni asztalitenisz-világbajnokságon, Jakab János, Póta Georgina és Lovas Petra egyformán vereséget szenvedett esélyesebb riválisától a csütörtöki második fordulóban, így a 64 között kiesett.

A nemzetközi szövetség honlapja szerint a férfi küldöttséget egyszemélyben alkotó, világranglista-86. Jakab azzal a horvát Zoran Primoraccal (21.) csapott össze a 32 közé jutásért, aki az első körben nagy meglepetésre csak 0:3-ról felállva, meccslabdát hárítva tudta legyőzni mindössze 19 éves, eddig ismeretlen brit ellenfelét. A folytatásban aztán kiderült, hogy a néhány nap múlva 40. születésnapját ünneplő klasszis versenyző - magyar szempontból sajnos - belelendült a játékba, mert bár két szettet engedélyezett Jakabnak, végig kézben tartva a mérkőzést magabiztosan nyert.

A nőknél a 22. helyen kiemelt Tóth (27.) a törökök honosított asztaliteniszezőjével, Hu Melekkel (65.) nézett farkasszemet, akit végül hat játszmában vert, így készülhet a pénteki harmadik körre, ahol már a nyolcaddöntő lesz a tét. Riválisa - magyar idő szerint 10:30 órától - egy másik ázsiai származású játékos, a spanyol színekben versenyző Zhu Fang lesz, aki jelenleg 70. a világranglistán.

Póta (49.) és Lovas (87.) számára a papírformának megfelelően egyaránt a második forduló jelentette a végállomást: előbbi egy szettet nyert a szingapúri Szun Pej Pej (30.) ellen, utóbbi pedig négy sima játszmában szenvedett vereséget a szintén szingapúri Feng Tien-vejtől (6.).

egyes, 2. forduló (a 32 közé jutásért)
férfiak:
Primorac (horvát) - Jakab 4:2 (6, -5, 6, 10, -9, 8)

nők:
Tóth - Hu (török) 4:2 (7, -10, 12, 6, -11, 5)
Szun (szingapúri) - Póta 4:1 (5, 4, -8, 10, 8)
Feng (szingapúri) - Lovas 4:0 (4, 9, 8, 10)

női páros, 1. forduló (a 32 közé jutásért):
Tóth, Póta - Simone Haan, Ni Xia Lian (luxemburgi) 4:0 (6, 9, 7, 6 )

Tóth egyesbeli fellépése mellett pénteken párosban is érdekeltek lesznek a magyarok: az Európa-bajnok Tóth, Póta duó a női párosok második körében - a 16 közé jutásért - a thaiföldi Nathana Komwonggal és Anisara Muangsukkal csap össze magyar idő szerint 7:30-tól, a Jakab, Tóth vegyes párosra pedig a japán Macudajra Kendzsi, Vakamija Miszako duó vár a 32 közé kerülésért (3 ó).