Vágólapra másolva!
A 100 és 200 méteren világbajnok amerikai sprinter, Tyson Gay szívesen csatázna a műlábakkal versenyző dél-afrikai Oscar Pistoriusszal, akit a nemzetközi szövetség (IAAF) nem enged az épekkel egy mezőnyben indulni.

"Nem látok kivetnivalót abban, hogy Pistorius vagy más paralimpikon szeretne kiállni. Szerintem jót tett a sportnak, amikor ő együtt indult az épekkel" - mondta Gay.

A dél-afrikai 400-as futó, aki a parasportolók között 100 (10,91 mp), 200 (21,58) és 400 m-en (46,34) is világcsúcstartó, az épek között szeretett volna indulni Pekingben, ám az IAAF nemet mondott, mert a karbonszálas művégtagok bizonyítottan előnyt jelentenek számára riválisaival szemben.

A vita tisztázására kezdeményezett vizsgálatot a világszövetség, amelynek szakemberei az elmúlt hetekben, hónapokban tanulmányozták a speciális protéziseket. Pistorius már a múlt héten jelezte, hogy számára negatív döntés esetén is folytatni fogja a harcát igazáért, elmegy, ameddig csak lehet, akár jogi úton is.

* * *

A világbajnok sprinter Tyson Gayt, valamint az úszó Katie Hoffot választotta meg a 2007-es év legjobb amerikai sportolójának az Egyesült Államok Olimpiai Bizottsága (USOC).

A legjobb csapat a női tornász-válogatott, az esztendő legjobb parasportolója a kerekesszékes Jessica Galli volt. Az év legnagyszerűbb teljesítménye az úszó Michael Phelps, illetve a futó Allyson Felix nevéhez fűződik.

Gay három számban (100, 200 és 4x100-as váltó) lett vb-aranyérmes. Hoff - aki 2005-ben már nyerte el a díjat - 400 m vegyesen világcsúccsal lett világbajnok, és szintén első helyen végzett a 4x200-as váltó tagjaként, illetve 200 m vegyesen.

A női tornászcsapat a második amerikai együttes, amely vb-győztesként zárt. Phelps hét számban indult a vb-n, és mindegyikben győzött, ezek közül ötben világcsúcsot állított fel, egyedül vagy váltó tagjaként. Felix három számban diadalmaskodott a vb-n, és ő a második nő, aki ilyen bravúrra volt képes szabadtéren. Galli 200, 400 és 800 méteren világcsúccsal győzött a kerekesszékesek között.