Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó bizottsága december 10-12-i ülésén dönt a fehéroroszok doppingolással vádolt két kalapácsvetőjének, a pekingi játékokon második Vagyim Gyevjatovszkijnak és az ott bronzérmes Ivan Tyihonnak az ügyében, akiknek eltiltása esetén az eredetileg negyedik Pars Krisztiáné lenne az olimpiai ezüstérem. Erről Nagy Zsigmond, a Magyar Olimpiai Bizottság nemzetközi és jogi igazgatója számolt be.

"Eredetileg novemberben a fegyelmi bizottság tárgyalta volna az ügyet, de az a jogilag felettes szervhez került" - mondta Nagy Zsigmond. "Azt, hogy a végrehajtó bizottság magához vonta az ügyet, vagy a fegyelmi bizottság ajánlására tárgyalja, nem tudjuk, de ennek nincs jelentősége."

Szeptemberben a NOB október 17-ig adott haladékot a két fehérorosz atlétának arra, hogy bizonyítékokkal alátámasztott magyarázatot adjanak, miért volt a mintájukban a megengedettnél magasabb a tesztoszteronszint. Később a NOB novemberi döntést jelzett, de erre végül csak december 10-12-én, a végrehajtó bizottság ülésének keretében kerül sor.

A két nehézatlétának az augusztus 17-ei, ötkarikás döntő után levett mintájában volt túl magas a tesztoszteronszint. Amennyiben bűnösnek találják őket, elveszthetik az érmeiket, s ez esetben az ezüst az eredetileg negyedik helyen végzett Parshoz kerülne.