Vágólapra másolva!
Fazekas Róbert ügyvédje jogi lépéseket tervez egy táplálékkiegészítőt gyártó cég ellen, miután kiderült, hogy a diszkoszvető szervezetébe a táplálékkiegészítő által került be a sztanozolol nevű anabolikus szteroid.

Fazekas szervezetében egy versenyen kívüli ellenőrzés során találtak sztanozololt, emiatt a londoni olimpián sem indulhatott, és nyolcéves eltiltást kapott, de ezt a másodfokú doppingbizottság hat évre mérsékelte, mivel kiderült, hogy a sztanozolol egy táplálékkiegészítő révén került a szervezetébe.

Fazekas a Nemzeti Sportnak adott interjúban elmondta, amikor kiderült, hogy pozitív lett a doppingtesztje, azt kérte, hadd vizsgáltassa be az általa használt táplálékkiegészítőket - egy vizsgálat ára 1200 euró (333 000 forint) -, és már az első szer tesztelése után kiderült, hogy az volt a ludas.

Fazekas nem akarta elárulni, melyik táplálékkegészítőről van szó, mivel az ügyvédje jogi lépéseket tervez a gyártó ellen, "hiszen a dobozra nem volt ráírva, hogy sztanozololt tartalmaz. Nyilván azért nem, mert csak szennyezésnyi mennyiségről van szó, ugyanúgy mint a Németországban gyerekek számára gyártott C-vitaminban kimutatott doppingszer esetében".

A 2002-ben Európa-bajnok, 2003-ban világbajnoki ezüstérmes Fazekas azt mondta, annyira drága egy táplálékkiegészítő bevizsgálása, hogy anyagilag azt nem lehet bírni, hogy valaki minden dobozt külön leteszteljen, táplálékkiegészítők nélkül viszont komoly hátrányban kerülhet a sportoló az ellenfelekkel szemben.

Bár Fazekas nem tartja valószínűnek, hogy az eltiltása lejárta után, hat év múlva visszatérjen, nem áll le a sporttal, mostanában a skót felföldi játékokon versenyez, amelyben nyolc dobószámban kell pontokat gyűjtenie az indulóknak.