Vágólapra másolva!
Szombaton a BVSC Tatai úti csarnokában rendezték meg a kötöttfogású birkózók idénynyitó viadalát, a Dega-kupát, amelyen az olimpiai ezüstérmes Fodor Zoltán és az Európa-bajnok, olimpiai ötödik helyezett Bácsi Péter is remekelt.

A viadalról a hazai élmezőnyből csupán a sérülés után lábadozó Európa-bajnok Lőrincz Tamás (66 kg) és Eb-bronzérmes Módos Péter (55 kg) hiányzott. A verseny több küzdelmes, izgalmas csatát hozott, s helyenként színvonalas birkózást is. Az Eb-győztes Bácsi Péter (74 kg) mindvégig szinte kicsattant az erőtől, mígnem a döntőt szoros mérkőzés végén tussal nyerte meg. Az olimpiai ezüstérmes Fodor Zoltán (84 kg) is magabiztosan győzött, többször is látványos akciót mutatva be. Az Európa-bajnok és ötszörös vb-ezüstérmes Deák Bárdos Mihály a 120 kg döntőjében megpörgette Branda Gyulát, s ezzel az akcióval szerezte meg az elsőséget.

A nap rangadóját a 96 kg döntője hozta, itt az Eb-bronzérmes Kiss Balázs lendületes birkózást produkált, de vitatható bírói döntéssel verte meg a junior vb- és Eb-győztes Németh Ivánt, három menetben. A 60 kg-ban a címeres mezért küzdő felek ugyancsak a döntőben találkoztak, és remek megoldások döntöttek Jäger Krisztián javára, Komáromi Ede ellenében. A 66 kg fináléjában a válogatottságra esélyes Korpási Bálint akció nélküli mérkőzésen alulmaradt Dreschler Attilával szemben.

Eredmények:
55 kg: 1. Molnár Gábor (Univer-KTE), 2. Molnár Ádám (BVSC-Dega-Tát), 3. Pál Norbert (Honvéd Szondi SE). A résztvevők körmérkőzést vívtak.

60 kg, a döntőben: Jäger Kriszitán (BVSC-Dega-Tát)-Komáromi Ede (Egri Vasas) 2:1 (1+:1, 1:1+, 3:2), 3. Mischinger György (Eger) és Kozák István (Ceglédi VSE)

66 kg, a döntőben: Dreschler Attila (Vasas)-Korpási Bálint (BVSC-Dega-Tát) 2:1 (1:1+, 1+:1, 1+:1), 3. Fazekas Balázs (Vasas) és Fekete Tibor (FTC)

74 kg, a döntőben: Bácsi Péter (FTC)-Lakatos Zoltán (FTC-Eger) 1+:1, 1:1+, 5:0-nál tus. 3. Kun Renátó (FTC) és Lőrincz Viktor (Ceglédi VSE)

84 kg, a döntőben: Fodor Zoltán (FTC)-Dajka Zsolt (Univer-KTE) 2:0 (2:0, 2+:2), 3. Antunovics László (Érdi Spartacus) és Amer Hrustanovic (osztrák)

96 kg, a döntőben: Kiss Balázs (BVSC-Dega-Tát)-Németh Iván (FTC) 2:1 (1:1+, 1+:1, 1+:1), 3. Endrész Zsolt (Diósgyőri BC) és Majoros Ármin (Egri Vasas)

120 kg, a döntőben: Deák Bárdos Mihály (Vasas)-Branda Gyula (UTE) 2:0 (1+:1, 3:0), 3. Fekete Gábor (Tatabányai SC) és Dömötör László (Univer-KTE)

A pontversenyben: 1. FTC 16,5 pont, 2. BVSC-Dega-Tát 16, 3. Univer-KTE 9