Vágólapra másolva!

Hatodik a magyar csapat a birkózó-vb-n

A magyar válogatott hatodik lett a franciaországi Clermont-Ferrandban zajló kötöttfogású birkózó csapatvilágbajnokságon, miután a helyosztón 5-2-re kikapott Kazahsztántól.

A szövetség tájékoztatása szerint az Európa-bajnok Bácsi Péter térdproblémái miatt nem tudott kiállni, így a magyar együttes eleve 0-1-ről indult. Mivel az első három mérkőzést hozta az ellenfél, a kényszerűségből feladott 74 kg-mal el is dőlt a párharc.

Vigasztaló lehet, hogy az olimpiai ezüstérmes Fodor Zoltán a 84 kg-ban, illetve a nehézsúlyú Deák Bárdos Mihály ezúttal is nyert.

A döntőben az oroszok 5-2-re verték a házigazda franciákat, míg a bronzmeccsen az örmények, ugyancsak 5-2-vel bizonyultak jobbnak a kubaiaknál.