Vágólapra másolva!
Amint arra számítani lehetett, a cselgáncsozók olimpiai kvalifikációs Világkupa-sorozatába tartózó Hungária-kupa első napján versenyzőink közül Baczkó Bernadett jutott a legtovább: a KSI dzsúdósa - aki tavalyi vb-bronzérmével már megszerezte a pekingi kvótát - szombaton a harmadik helyen végzett az 57 kg-os súlycsoportban.

A 43. Hungária-kupára 41 ország versenyzői jöttek el a budapesti Körcsarnokba, ahol már az első napon is jó néhány világklasszis lépett a tatamira. Az első helyen a kínai Hszien Tung-mejt kell említeni, az 52 kg-os súlycsoport athéni olimpiai bajnokát, és "nagy név" a kubai Bermoy, a 48 kg 2005-ös világbajnoka is, kontinensünkről pedig a négyszeres Európa-bajnok és kétszeres vb-3. román Dumitru (48 kg) rendelkezik a legveretesebb éremkollekcióval a mezőnyből. De az ugyancsak román Dinea (52 kg), a brit Singleton (52 kg), az orosz Szonyina (57 kg) és a francia Harel (57 kg) is állt már Eb-dobogó tetején.

Az 57 kg-os kategória 32 fős mezőnyében Baczkó Bernadett rögtön az első fordulóban ki is fogta Szonyinát, de a KSI vb-bronzérmese tulajdonképpen könnyedén, egy vazarival és egy kokával jutott túl az oroszon. A következő meccsét a portugál Ramossal vívta, s az ötperces mérkőzésidő nem hozott értékelhető akciót. A hosszabbításban azonban Baczkónak kilenc másodperc is elegendő volt ahhoz, hogy ippont érően beledöngölje ellenfelét a szőnyegbe. A négy közé jutásért, a japán Udaka ellen ismét "aranypont" döntött, de itt a hosszabbításban sajnos a távol-keleti lány koncentrált jobban, s nyert ipponnal.

Baczkó a vigaszágon az izraeli Ben Melechet csak nagy nehezen legyűrte egy jukóval, a belga Baeyens ellen viszont fél perc sem kellett a számára ahhoz, hogy ipponnal nyerjen. Így a bronzéremért léphetett tatamira, mégpedig a szlovén Dzukics ellen, és őt is magabiztosan győzte le. Már két jukóval vezetett, amikor ippont érő leszorítással fejezte be a mérkőzést. Baczkó a verseny előtt azt mondta, hogy az éremszerzés a célja, amit így el is ért.

Ugyancsak az 57 kg-ban Karakas Hedvig az első meccsén legyőzte a holland Diemert, ezután kikapott a bevezetőben említett Hareltől, és a vigaszágon a mongol Erdenettel sem bírt. Füzesi Alexandra nyert az albán Aurora ellen, utána viszont kikapott Dzukicstől a vigaszágon pedig az amerikai Gotaytól is. Sass Noémi már az első meccsén alulmarad Baeyensszel szemben, és számára véget is ért a verseny.

A 48 kg-ban 33 induló között Erdélyi Lilla, az 52 kg-ban 36 fős mezőnyben Ónody Beáta, Kovács Enikő, Szova Katalin és Perge Ilona sem tudott meccset nyerni. Erdélyit az ecuadori Miranda, Ónodyt a brazil Sousa, Kovácsot a román Enache, Szovát az orosz Buravceva győzte le. Perge az első fordulóban a finn Sundbergtől kapott ki, de mivel legyőzője az egyenes ágon bejutott a legjobb négy közé, a vigaszágon még harcban lehetett volna a bronzéremért. Ám itt is gyorsan kikapott, az orosz Haritonova búcsúztatta el végérvényesen.

Vasárnap a 63 kg-ban Szabó Brigitta, Joó Abigél és Gáspár Eszter, a 70 kg-ban Mészáros Anett és Szabó Franciska, a 78 kg-ban Dávid Zsuzsanna, Bodó Bernadett, Halász Tímea és Diviki Barbara lép tatamira. A program 10 órakor kezdődik a Körcsarnokban.

Eredmények:
48 kg: 1. Feng Kao (kínai), 2. Dumitru (román), 3. Baschin (német) és Menezes (brazil
52 kg: 1. Hszien Tung-mej (kínai), 2. Nisida (japán), 3. Carrascosa (spanyol) és Haritonova (orosz)
57 kg: 1. Harel (francia), 2. Granvenstijn (holland), 3. Baczkó Bernadett és Udaka (japán)