Vágólapra másolva!
Vereckei Ákos úgy látja, Storcz Botond szövetségi kapitány Fábiánné Rozsnyói Katalin érdekei szerint adja meg a válogatási elveket a kajakosoknál.

Az idei olimpián nem szerepelt Vereckei Ákos a Nemzeti Sportnak adott interjúban úgy fogalmazott, számára egyértelmű, hogy Magyarországon már nem rúghat labdába. "Az olimpiai ezüstérem és a kajakos sikerek kapcsán marad minden a régiben, vagyis Fábiánné Rozsnyói Katalin irányítja majd a szakágat, és Storcz Botond szövetségi kapitány az ő érdekeinek megfelelően írja majd ki a válogatási elveket."

A négyesben kétszeres olimpiai bajnok, 35 éves kajakos elmondta, mindenképpen szeretné folytatni, de egyelőre nem dőlt el, hogy itthon vagy külföldön edz tovább.

Vereckei Sík Mártonnal, Bozsik Gáborral és Boros Gergellyel egy hajóban próbált meg kijutni a londoni olimpiára, ám Storcz Botond a Tóth Dávid, Kammerer Zoltán, Kulifai Tamás, Pauman Dániel összeállítású négyes mellett döntött.

Vereckeiék a döntés után új válogatót kértek, Storcz azonban ezt visszautasította. A londoni olimpián a Tóth, Kammerer, Kulifai, Pauman összetételű hajó ezüstérmet szerzett K-4 1000 méteren.