Vágólapra másolva!
Hivatalos, hogy Douchev-Janics Natasa magyar színekben és a Graboplast Győri Vízisport Egyesületben folytatja pályafutását. A szurkolókat és a szakmát is megosztja az olimpiai bajnok döntése, de a magyar szövetség főtitkára szerint Janics nem fog kivételes bánásmódban részesülni, ugyanúgy be kell állnia a sor végére, mint mindenki másnak.

"A hideggel és meleggel nincs baj, de az intenzitás és a színvonal..." - kezdte a Sport TV Mai helyzet című adásában dr. Ábrahám Attila, a Magyar Kajak-kenu Szövetség főtitkára Janics felemás fogadtatására utalva. "Türelemre, időre van szükség, a versenyző és a magyar kajak-kenu sport érdeke is az, hogy itthon kamatoztassa tudását. 2012 szeptembere-októbere óta nagyon sokat változott a helyzet, jelen pillanatban a magyar szövetség szerződést köt a válogatott versenyzőkkel, amennyiben közpénzt használnak a felkészülésükhöz, akkor vállalják, hogy ha külföldre akarnak igazolni, akkor bánatpénzt fizetnek a szövetségnek. Olimpiai bajnokoknál több tízmilliós forintos nagyságrendű összegekről van szó."

A szövetség főtitkára szerint nem exportcikként tekintenek a magyar kajakosokra. "Janics Natasa esetében azt is hangsúlyozni kell, hogy nem válogatott versenyzőként tér vissza. Tavaly ősszel a szövetségi kapitány válogatott keretet hirdetett, azt az elnökség elfogadta, abban Janics Natasa nem szerepel" - utalt a főtitkár arra, hogy így a sportoló tavaszi edzőtáborának költségei nem a szövetséget terhelik, nem részesül Gerevich-ösztöndíjban, tehát a felkészülése nem kerül közpénzbe, amíg újra válogatott nem lesz.

Fotó: Mudra László [origo]

"Újra be kell állnia a sor végére, bizonyítania kell, hogy az esélye és a tehetsége megvan rá, hogy helyet szerezzen magának a válogatottban. Ha újra kerettag lesz, onnan el lehet kezdeni beszélni arról, hogy a szövetség mit finanszíroz a felkészüléséből" - tette hozzá Ábrahám Attila.

Kadler Gusztáv, a Graboplast Győri Vízisport Egyesület szakosztályvezetője a Mai helyzetben elmesélte, hogy őt hívta fel Janics Natasa a hírrel, hogy Magyarországon és Győrben szeretné folytatni a pályafutását. A telefonban akkor elismerte, hogy tévedett, tudja, hogy nem fogadják örömmel a szurkolók, de olimpiai bajnok akar lenni, és ez Magyarországon sokkal egyszerűbb, mert biztosítva van a háttér ehhez.

"Láttunk már olyat, hogy egy feleség becsapja az ajtót, hogy hazaköltözik a mamához, majd végiggondolja, hogy sokkal jobb otthon, a legjobb a családdal, a gyerekekkel, még ha nem is a legszebb módon ment el" - hasonlította Janics-ügyét egy hétköznapi szituációhoz Kadler, majd elmondta, hogy csapatában helye van egy ilyen kiváló sportolónak. "Győrben nagyon jó utánpótláskorú versenyzők vannak. Azt nem vitathatja senki, hogy Natasa munkája példaértékű tud lenni. Amilyen alázattal csinálj a dolgát, ezt el kell ismerni. A többit ezzel a tanulsággal át tudjuk hidalni."

Ábrahám is kitért Janics Natasa munkamoráljára. "Az utóbbi években ez az alázat kicsit háttérbe szorult, nem az emberek felé, hanem a munka és a sportág felé. Egy kicsit több minden kezdett a sztárságról, a 'nekem mi jár'-ról szólni. Ezek fényében, a saját egóját legyőzve belátta, hogy a szövetség álláspontja helyes volt tavaly ősszel."