Dombvári Bence mindent vitt a válogatón

Dombvári Bence, kajak-kenu
Szolnok, 2015. augusztus 26. Az első helyen célba ért Dombvári Bence a kajak-kenu országos bajnokság férfi kajak egyes 1000 méteres versenyszám döntője után Szolnokon 2015. augusztus 26-án. MTI Fotó: Mészáros János
Vágólapra másolva!
A kajakos Dombvári Bence a négyes és az egyes után szombaton Hufnágel Tiborral párosban is nyert 1000 méteren a kajakosok és kenusok második olimpiai válogatóján, Szegeden, a honvédos duó ezzel megismételte egy hónappal ezelőtti sikerét. Férfi K-1 200 méteren Horváth Bence is második győzelmét aratta, és a papírformát igazolva duplázott K-2 500 méteren a Szabó Gabriella, Kozák Danuta kettős is.

A férfi kajakpárosok egy kilométeres fináléját a Somorácz Tamás, Gacsal Ákos kettős kezdte a legjobban, féltávnál ők vezettek, de aztán 600 méter körül átvették a vezetést Hufnágelék. A verseny egy pontján már két hajóhossz is volt az előnyük a mezőny többi tagjával szemben, s hiába próbálta beérni őket a remekül hajrázó Tóth Dávid, Kulifai Tamás egység, ismét ők érkeztek elsőként a célba. A tavaly eltiltását töltő Dombvári így három számban is válogatót nyert, miután csütörtökön a négyessel, pénteken pedig egyesben győzött.

"Kemény futam volt, de minden futam nehéz, nem mehettünk biztosra. Figyeltünk a szembeszélre, hogy okosan osszuk be a pályát, mert egy erős rajt könnyedén megviccelhetett volna bennünket. A hajránál éreztük, hogy feltűnik mellettünk egy sötét folt, Tóth Dávidék, és tudtuk, hogy most még mindent bele kell adnunk a győzelemhez" - mondta a parton Hufnágel Tibor.

Dombvári Bence Forrás: MTI/Mészáros János

Horváth Bence nem szereti a fájdalmat

Férfi K-1 200 méteren az első válogatón is győztes győri Horváth Bencének gyakorlatilag nem volt ellenfele, jó rajt után egyből az élre állt, s az előnyét csak növelte a célig. A többiek megszorongatni sem tudták a kirobbanó formában lévő kajakost, aki társával, Szomolányi Mátéval még a 200 méter páros szétlövésében is érdekelt lesz.

"Nem mentem maximális pályát. Az eleje valamiért nehezen indult, de aztán a közepe már jó volt, a végén pedig szerencsére nem kellett nagyon küzdenem, mert éppen elkezdett fájni, és nem szeretem a fájdalmat" - fogalmazott a győztes. Hozzátette: a vasárnapi páros szétlövést is meg akarják nyerni.

Kozák mintha felhőkön járna

A női K-2 500 méter fináléja sem hozott izgalmakat, miután az első fordulóban is győztes Szabó, Kozák duónak mindössze egy komoly kihívója volt, a frissen alakult Kárász Anna, Csipes Tamara kettős, de utóbbi sem tudta megszorongatni a vb-címvédő egységet. Szabóék gyakorlatilag rajt-cél győzelmet arattak úgy, hogy a célba több mint egy hajóhossz előnnyel érkeztek.

"Hatalmas volt bennem a feszültség, mert számunkra kötelező volt a győzelem. Ezzel most letudtuk a kötelező rosszat, a horrornak itt vége, most jön az, amiért megszenvedtünk, az aratás. Most jön a jó rész, amikor az öt karikáért küzdünk" - árulta el Szabó.

"Tegnap én nem versenyeztem egyesben, így nekem ezen a versenyen ez volt az első pályám. Kicsit egész nap azt éreztem, mintha felhőkön járnék, mintha nem lennék a saját testemben, ezt éreztem a verseny közben, sőt, még most is, de remélem, hamarosan megérkezek” - mondta Kozák.

A szombati dobogósok

férfiak, K-2 1000 m:
1. Hufnágel Tibor, Dombvári Bence (BHSE) 3:19.508 p
2. Tóth Dávid, Kulifai Tamás (Vasas) 3:20.358
3. Ilyés Róbert, Koleszár Mátyás (BHSE) 3:22.851


K-1 200 m:

1. Horváth Bence (Győr) 35.160 mp
2. Birkás Balázs (EDF Démász Szeged) 35.648
3. Csizmadia Kolos Attila (FTC) 36.517


C-2 200 m (nem olimpiai szám):

1. Nagy Péter, Lantos Ádám (Győr) 39.426 mp
2. Sarudi Pál, Forgó Christopher (Közgép SE) 40.251
3. Devecseri Ádám, Dóczé Patrik (Győr) 41.232


nők, K-2 500 m:

1. Szabó Gabriella, Kozák Danuta (BHSE, UTE) 1:41.319 p
2. Kárász Anna, Csipes Tamara (EDF Démász Szeged, BHSE) 1:43.238
3. Katrinecz Rita, Malcsiner Eszter (UTE) 1:46.056


C-2 500 m (nem olimpiai szám):

1. Devecseriné Takács Kincső, Balla Virág (Győr) 2:08.738 p
2. Lakatos Zsanett, Bragato Giada (Győr, Tiszaújváros) 2:13.463
3. Kaszás Klaudia, Kisbán Zsófia (MTK, Lágymányos) 2:14.401


K-2 200 m (nem olimpiai szám):

1. Douchev-Janics Natasa, Homonnai Luca (Győr) 37.949 mp
2. Szabó, Kozák 38.174
3. Lucz Noémi, Szabó Ágnes (UTE, KSI) 38.974

Várhatóan kedden lesz csapathirdetés

Közben eldőlt, hogy a férfi kajakpárosok 200 méteres számában (Tótka Sándor, Molnár Péter-Szomolányi, Horváth) vasárnap délelőtt, míg C-1 1000 méteren (Vajda Attila-Vasbányai Henrik) és C-1 200 méteren (Hajdu Jonatán-Nagy Péter-Lantos Ádám) hétfőn délelőtt rendezik a szétlövést az olimpiai csapatba kerülésért.

A 12 szám közül korábban háromban dőlt el, hogy ki a hazai különcsata győztese, a többiben a mostani, vasárnapig tartó viadal a válogató második fordulója. A női kajakosoknál Kozák 500 méteren, Douchev-Janics Natasa pedig 200 méteren, míg a férfi kenusoknál Vasbányai és Mike Róbert 1000 méteren már korábban megnyerte a magyar válogatót azzal, hogy a duisburgi világkupán, illetve az azt követő úgynevezett szétlövésen jobbnak bizonyult hazai ellenfelénél.

A női kajaknégyest az egyesben és párosban nyújtott teljesítmények alapján állítják össze (csapathirdetés várhatóan kedden), míg a férfi kajakos kvartettek hazai versenyében Hufnágel, Dombvári, Ceiner Benjámin és Kugler Attila győzött csütörtökön, így ebben a számban ők indulhatnak a moszkvai Európa-bajnokságon, s ha ott megfelelően szerepelnek, az olimpián is.

A Rióba utazó magyar csapat összetétele a június 24-26-án sorra kerülő Eb-t követően válik véglegessé. A magyaroknak 17 kvótájuk - 8 férfi kajakos, 5 női kajakos és 4 férfi kenus - van az augusztusi ötkarikás játékokra.

A mostani szegedi regatta az ötkarikás műsorban nem szereplő számokban a moszkvai kontinensviadal válogatója.